Közel félmilliárdnyi támogatás lesz a családi bölcsődék létrehozására

2019. június 12. 08:31 | behir.hu

A kormány családi bölcsődék létrehozására kiírt pályázata alapján – 465 millió forint támogatásból – 726 bölcsődei férőhely létesül a következő évben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Érden kedden.

Novák Katalin az Otthon Melege Családi Bölcsőde Hálózat családi bölcsődéjében tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a kormányzat által nyújtott jelenlegi pályázati támogatással, az összes családi bölcsődei férőhelyhez képest, közel 11 százalékkal növekszik a családi bölcsődék részaránya.

Hozzátette, hogy a három év alatti gyerekek ellátására 52 milliárd forintot biztosít a jövő évi költségvetés, ami közel ötszörös emelkedést a 2010-es 11 milliárd forinthoz képest. Emellett közel kétszeresére emeli a kormány a családi bölcsődék finanszírozását jövőre, hogy a szülőknek is kevesebbe kerüljön a gyerekek ellátása – fűzte hozzá az államtitkár.

Novák Katalin kitért arra: a kormány szeretné, ha az állam vagy az önkormányzatok által fenntartott intézmények mellett minél több családi és munkahelyi bölcsődei hely létesülne. Kovácsné Bárány Ildikó, az Emmi bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a csaknem 50 ezer bölcsődei ellátást biztosító férőhelyből több mint 6400 családi bölcsődei. A családi bölcsődék férőhelybővítésére kiírt pályázatra 104 pályázat érkezett, 103-at befogadtak. A formai bírálat után 100 pályázat bizonyult érvényesnek, közülük 67 részesül támogatásban, és összesen 110 új családi bölcsőde létesül – sorolta.

A miniszteri biztos elmondta, azért, hogy a családi bölcsődék hosszú távon is működőképesek maradjanak, illetve a térítési díj összege csökkenjen segítve ezzel a családokat, emelkedni fog az állami támogatás fajlagos összege. Emellett azok a fenntartók, akik sajátos nevelési igényű gyermekeket, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket is ellátnak, az alapnormatíván felül plusz forráshoz is juthatnak.

 

Forrás: MTI/Világgazdaság

További programok »

FEL