Mintegy 111 milliárd forintból csaknem tízezer új bölcsődei férőhely épül

2022. március 23. 11:58 | behir.hu

Mintegy 111 milliárd forintból csaknem tízezer új bölcsődei férőhely épül - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a közmédiának a nyírbátori görögkatolikus bölcsőde alapkőletételén kedden.

Fülöp Attila hangsúlyozta: azért segíti a kormány a családokat például bölcsődei férőhelyek kialakításával is, mert erős családpolitika nélkül nincsenek erős családok, erős családok nélkül pedig nincs jövője a nemzetnek. Hozzátette: a kormány szeretné, ha minél több településen állnának rendelkezésre bölcsődei férőhelyek. A bölcsőde fentartója a Nyíregyházi Egyházmegye lesz. Az államtitkár megjegyezte: sok intézményt, köztük szociális és gyermekvédelmi intézményeket, a küldetésüknek megfelelően látnak el az egyházak, miközben - mint mondta - a lelkiségüket hozzáadott értékként tudják átadni. Ez a hozzáadott érték pedig közösségi építőerőt is jelent - emelte ki.

Fülöp Attila fontosnak nevezte, hogy a kormány és az egyházak viszonya "sziklaszilárd", amelyre lehet építeni. A mintegy 600 millió forintos beruházásból épülő bölcsődét várhatóan a jövő év elején adják át.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL