Kötetlenül a demenciáról

2017. szeptember 28. 13:49 | Zsíros András

Egyre nagyobb problémát okoz a családokban az időskori demencia. Szakértők szerint az emberek hiányos ismeretekkel rendelkeznek a problémákról, ez igaz az idősekre, valamint a velük találkozó személyzetre is. Ezért jött létre az úgynevezett Memória Café Békéscsabán, amelynek célja, hogy szakemberek bevonásával tanácsokat adjanak azoknak, akik valamilyen kapcsolatban állnak a demenciával.

Korunk egyik legnagyobb egészségügyi, társadalmi-szociális kihívása a demencia – mondják a szakértők. A Memória Café létrehozói ezért olyan rendezvényt szerveztek, ahol kötetlenül, akár egy csésze kávé vagy tea mellett beszélgethetnek egymással azok, akiket közvetlen vagy közvetett módon érint a betegség.

A Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ igazgatója, a Naplemente 2006 Alapítvány kuratóriumában is helyet foglaló Bátori Zsuzsanna elmondta, az összejövetelek első felében egy rövid előadást hallgathatnak meg a résztvevők, illetve kérdéseket tehetnek fel, majd a személyes tapasztalatok cseréjével egymástól is lelki támogatást kaphatnak.

Az eseménynek a Csabagyöngye Kulturális Központ ad otthont. Az intézmény igazgatóhelyettese szerint fontos, hogy a szociális ágazat és a kulturális-művelődési szektor együttműködjön a probléma kezelésében. Herczeg Tamás úgy fogalmazott, kevéssé kell tartaniuk attól, hogy elhatalmasodik a betegségük azoknak, akik részt vesznek a Csabagyöngye különféle programjain. Hozzátette, több olyan közösség is működik itt, ahová várják a felnőtteket és az időseket. Példaként említette a rejtvényfejtő klubot, ami szerinte a társas kapcsolatokon túl a szellemi képességek hanyatlását is lassíthatja.

A Memória Café minden hónap első szerdáján várja a résztvevőket, az első közös alkalmat október negyedikén tartják.

 

 

 

 

További programok »

FEL