Nem született melepetés a listavezető és a sereghajtó csatájában. A csabai együttes magabiztosan, 3-0-ra verte a Miskolc együttesét a női röplabda NB I vasárnap délutáni mérkőzésén.
A hazaiak kezdőcsapatában az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok kaptak helyet, Soós Nikolett csapatkapitány mellett a fiatalok vették fel a küzdelmet a szebb napokat is megélő vendégekkel szemben. A bajnoki címvédő lassan vette fel a ritmust, azonban a vezetés a kezdetektől a csabaiak kezében volt. Fábián Fanny jól osztotta a labdákat, hiszen Nagy Viktória mellett többen is gyűjtögették a pontokat. Magabiztosan, 25-14-re nyerte az első szettet a BRSE.
A hazaiak ott folytatták a második játszmában, ahol abbahagyták. A csabai fiatalok gyorsan tíz pont felé küzdötték a különbséget, amelyet folyamatosan növeltek a játékrész végéig. Fábián nyitásaival 7-0-val nyitotta a harmadik szettet a Csaba. A folytatásban sem remegett meg a házigazda, a miskolciak sokszor hibáztak, nem tudták szorossá tenni a csatát. Ebben a játszmában Kanizsai Dorottya és Kovács-Fiskus Fanni is lehetőséget kapott és egy-egy jó megmozdulással csatlakoztak a sikerhez.
A BRSE magabiztos győzelmet aratott és ezzel készült a jövő hét szerdai Vasas elleni rangadóra.
Linamar - Békéscsabai Röplabda SE - Albrecht MVSC 3:0 (14, 9, 13)
NB I-es női röplabda mérkőzés, Békéscsaba, 600 néző. Vezette: Nagy L., Vígh.
Békéscsaba: Fábián, Ilyés, Soós, Korniss, Nagy V. , Bodnár. Csere: Szpin (liberó), Kanizsai, Kovács-Fiskus. Edző: Sasa Nedeljkovic
Miskolc: Kiss V., Kiss E., Zsofnyák, Szajkó, Kocsis, Nagy Zs. Edző: Kerekes Attila
Kovács Dávid