Kortárs magyar írók- Bartis Attila volt a vendég

2016. március 22. 14:42 | Horváth Szabolcs

A kortárs magyar írók sorozatban legutóbb Bartis Attila volt Elek Tibor vendége. Az író legújabb nagy sikerű regényét a Végét hozta el a nagyérdeműhöz, amiből néhány részletet a nézők is meghallgathattak.

A kortárs magyar írókat bemutató sorozat hosszú évek óta tart. Számos kiváló írás lát napvilágot hazánkban is, melyek közül az egyik Bartis Attila régen várt nagy regénye. A szerző, aki külföldön is komoly ismertségnek és elismertségnek örvend, öt évvel ezelőtt már járt Békéscsabán. Akkor egy fotós és egy beszélgető könyvet ismerhetett meg a publikum.

- Nagyon fontos a személyes találkozás, mindig más mint egy könyv lapjain, vagy a tévében nézve vagy éppen rádióban hallgatva. És persze nem maradhat ki a dedikáltatás sem, főleg egy ilyen kultikus szerző esetében- mondta Elek Tibor a Körös Irodalmi Társaság elnöke.

Az emberi lélek működéséről szól a regény, mégpedig egy fotós életén át végigvezetve. A könyv leginkább személyes hanglejtésű és önéletrajzi elemeket is tartalmaz. Bartis Attila elmondta, szerinte azért is fontos, hogy foglalkozzunk a lélekkel, mert ilyenkor térképezi fel az ember, hogy ő maga vagy éppen a másik, hogyan működik.

- Vagyis milyen impulzusokra milyen válaszokat ad. Valószínűsítve, hogy miért azt a választ adja rá, istenigazából erről szól az egész. Tehát, hogyha kicsit el akarom távolítani a pszicholoógizálástól, akkor tulajdonképpen arról szól, hogy hogyan is működik maga az ember, vagy maga az élet- foglalta össze a szerző Bartis Attila.

Az író elmondta, természetesen számol azzal, hogy a könyvének van valamilyen hatása az olvasók felé, de nem az a célja, hogy pszichológiai segítő köteteket gyártson. A kortárs magyar írók sorozat a következő hónapban tovább folytatódik az Ibsen Stúdió Színházban.  

FEL