Kórház utcai stadion: bontás alatt

2017. február 17. 09:24 | behir.hu

Nagy a mozgolódás a Kórház utcában, hiszen a stadionrekonstrukció indulásával párhuzamosan, a létesítményt alkalmassá kell tenni a hazai mérkőzések megrendezésére. A klubnak így meg kell feleni a hatóságok és a Magyar Labdarúgó Szövetség által előírt szabályoknak.

A régi, fedett lelátót teljes egészében lebontják, helyére pedig egy vadonatúj, komplett épület készül, lelátóval, kiszolgáló egységekkel és a technikai eszközök számára létfontosságú elemekkel. Békéscsaba Megyei Jogú Város január 18-án aláírta a kivitelezővel az erre vonatkozó szerződést, majd több egyeztetést követően február 8-án átadták az építési területet. A teljes átalakítás a tervek szerint 2017 december végéig készül el két ütemben. Az első ütemben a temető felőli lelátó bontása, parkolók kialakítása, közművek kiépítése, valamint az új komplexum teljes felépítése történik meg, melynek befejezése júliusban várható. Jelenleg a régi infrastruktúra leszerelése, a felszerelt eszközök lebontása, dokumentálása és letárolása zajlik.

Mindez azt jelenti, hogy a régi lelátót a 2016/2017-es tavaszi szezonban egyáltalán nem lehet majd használni. A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. hivatkozva a hatályos MLSZ Infrastruktúra Szabályzatra, úgynevezett eltérési engedély kérelmet nyújtott be a szövetség illetékes igazgatóságára, amely pontosan tartalmazta mindazon elemet, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a békéscsabai és Békés megyei közönség hazai pályán, a Kórház utcai stadionban tekinthesse meg a hazai mérkőzéseket. Az MLSZ és az érdekelt hatóságok biztosították a klubvezetést, hogy az átépítés alatti állapotokat – természetesen az előírt biztonsági intézkedések maradéktalan betartása mellett – megfelelőképpen kezelik majd.

Csökken a befogadóképesség 

A hazai mérkőzések Kórház utcai stadionban történő lebonyolításához több átszervezést is végre kell hajtania az egyesületnek. Mivel a régi fedett lelátót teljes egészében elbontják és az új építmény a pálya oldalvonalától számított öt méter távolságban alakítják ki – így a kijelölt építési terület miatt, a tavaszi szezonban az úgynevezett tribünt sem lehet majd a megfelelő irányból megközelíteni. Ezért vendégek és szurkolók testi épségének biztonsága, megóvása érdekében ezt a szektort is lezárják. A stadion teljes értékű, használható részei az úgynevezett A, B, C, C1 hazai, valamint D és E vendég szektorok maradnak.

A befogadóképesség ideiglenesenmintegy kétezer-háromszázra csökken. A be- és kilépési pontok, valamint a pénztárak elhelyezkedése és működése nem változik. A bérletesek, akik a szezon elején a régi fedett, vagy a tribün lelátóra váltották meg tikettjeiket, hogy belépésük továbbra is biztosított, azaz bérletük érvényes marad a szezon végéig. Ezek a drukkerek a hazai szektorok nem lefoglalt, szabadon maradt ülőhelyei közül, tetszés szerint választhatnak, egyúttal teljesen díjmentesen lehetőségük nyílik arra, hogy ezeket akár le is foglalják a tavaszi szezonra. Mindezt az Előre Székház Ügyfélszolgálati Irodájában, nyitvatartási időben és mérkőzésnapokon kívül bármelyik munkanapon megtehetik. A korábban megváltott, érvényes bérlet felmutatásával, valamint a használható, szabadon maradt helyek közül választva, teljesen ingyenesen úgynevezett technikai bérletet igényelhetnek, mellyel biztosíthatják és lefoglalhatják ülőhelyüket az izgalmasnak ígérkező, következő kilenc hazai mérkőzésre.
 

További programok »

FEL