Korábban jött a karácsony – támogatásokat adott át a Budapest Bank

2019. december 12. 18:19 | Sipos Gábor

A Budapest Bank jóvoltából 15 nonprofit szervezet örülhetett a bekeretezett oklevélnek és az azzal járó támogatásnak csütörtök koradélután. Az idei évben tízedik alkalommal vártak pályázatokat az egyesületektől és alapítványoktól, most a környezeti fenntarthatóság és a vállalkozóvá válás vagy vállalkozás fejlesztését segítő témakörökben.

Az elmúlt tíz évben 359 pályázatból 120 nonprofit szervezet több mint 50 millió forintos támogatást nyert a Budapest Bank jóvoltából. Minden évben olyan pályázatokat támogatott a békéscsabai operátori székhellyel bíró cég, amelyek reális célkitűzésekkel, hosszú távon is megvalósíthatóak voltak. Az idei évben a két témakörben várták a pályázatokat, ebből tizenötöt díjaztak is 200 ezer és 1 millió forint közötti összeggel. A pályázat bírálóbizottságának társelnökei Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, valamint Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank Békéscsabai Bankműveleti Központjának vezetője. A zsűri további tagjai Pocsaji Richárd, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztője, illetve Tölgyes Orsolya, a Budapest Bank kommunikációs vezetője.

Az ünnepségen Békéscsaba polgármestere elismerően szólt az együttműködésről és a pályázók létszámáról. Kiemelte, hogy sosem kellett gondolkoznia a zsűrinek azon, hogy miként osszák szét a rendelkezésre álló forrásokat.

– Ez a törekvés nem csillapszik. Ennek örülök polgármesterként, hiszen bármilyen témát is jelölünk ki a Budapest Bank és az önkormányzat pályázati felhívásakor, mindig többszörös a pályázatok száma a nyertessé váló pályázatokhoz képest. Örülök ennek az intenzív civil figyelemnek és kívánom a jó megvalósítást a most nyertes pályázóknak – nyilatkozta az átadón Szarvas Péter.

A díjátadón a 15 nyertes szervezetből 13 a környezeti fenntarthatóság témakörében, ketten pedig a vállalkozóvá válás vagy vállalkozásfejlesztés témakörében adtak be nyertes pályamunkát. Az idei évben 8 millió forint talált gazdára a pályázók között.

A békéscsabai Budapest Bank Békéscsabai Bankműveleti Központjának vezetője, Lasetzky Frigyes kiemelte, hogy a zsűrizésnél az alapvető szempontok között az szerepelt, hogy a témáról szóljon a pályázati anyag.

– A szempontok közt szerepel, hogy hihető legyen a megvalósítás kapcsán az, amit leír a szervezet, tehát ha a környezeti fenntarthatóságról van szó, akkor ne mondvacsinált, beerőltetet, egyébként is megvalósuló célok legyenek kitűzve, hanem egy új ötlet, ami tipikusan a környezeti fenntarthatóságról szól – jegyezte meg a bankműveleti központ vezetője, aki hangsúlyozta: hasonlóan fontos ügy a helyi vállalkozások támogatása is, például az, hogy a cégalapításban gondolkodók számára vonzó maradjon Békés megye, és ne hagyják el a térséget.

 

Díjazottak a környezeti fenntarthatóság kategóriában:

Ákombákom Egyesület

Álmodj nagyot, valósítsd meg a kicsikkel - tiszta környezet fenntartása, környezettudatosság megalapozása a 3-7 éves gyermekek életkori sajátosságainak megfelelően.

243 000 forint

 

Freinet Pedagógiai Alapítvány

Zöldüljünk együtt! - ehető játszókertet és napelemes aszalót szeretnének kialakítani.

250 000 forint

 

Hatvanezer Fa Egyesület

Hatvanezer fa Békéscsabán - Békéscsaba és környezetének fásítása, élőhelyek kialakítása ökológiai szemlélettel, erdősítéssel és a dűlők visszaállítása révén.

1 000 000 forint

 

Kölcsey Utcai Óvodásokért Alapítvány

Az óvodáskorú gyermekek környezettudatos magatartás formálása a fecskék védelmének szemüvegén keresztül.

268 620 forint

 

Körös Klub Természet, Környezetvédő, Természetbarát Egyesület

Környezet és természetvédelmi ifjúsági tábor Békéscsabán - az érdeklődő fiatalok elismert szakemberek előadásain és terepi bemutatóin keresztül ismerhetik meg azt, amit a tanórákon tankönyvekből megtanulnak.

750 000 forint

 

Körösök Völgye Natúrpark Egyesület

Környezettudatos mindennapok Békéscsabán a Körösök Völgyében – rendezvények szervezése, kiadványok készítése.

900 000 forint

 

KÖRÖSVIDÉK Kulturális és Gasztronómiai Értékeinek Megőrzéséért Alapítvány

Mintakert létrehozása békéscsabai gyermekek közösségfejlesztő programjának keretében.

250 000 forint

 

Meseházi Alapítvány

Alkoss! Ne vásárolj! Közösségi Varroda létrehozása.

500 000 forint

 

Remonda Szabadidős, Lovas és Sportegyesület

Öko lábnyom - Mit tehetek érte? Tábori keretek között megismertetik az iskolás korú gyermekekkel a fenntartható környezet fogalmát és hogy mit tehetnek ma azért, hogy unokáik is élvezhessék természeti értékeinket.

500 000 forint

 

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Körösök Vidéke Egyesület

Környezeti fenntarthatóság - avagy mit tehetünk Bolygónk védelme érdekében? Környezetvédelmi előadássorozat általános és középiskolás diákok, valamint a felnőtt lakosság számára is.

500 000 forint

 

Zöld Sziget Alapítvány

Az óvódáskorú gyermekek környezettudatos szemléletének formálása - veteményes kertek telepítése az óvoda udvarán és Erdei Óvoda Program.

250 000 forint

 

Zöld 14 Békés-Bihor Eurórégió Fenntartható Fejlődéséért

Ki a legÖkOsabb? - Öko játszóház, környezettudatos gondolkodásra nevelő játékos foglalkozások iskolákban, óvodákban interaktív játékokkal.

500 000 forint

 

Átkarolva Egyesület

Út a zöldebb jövő felé! - Régen és ma: az idősebb korosztály adna hasznos ötleteket, tippeket a fiataloknak, gyakorlati példákon keresztül bemutatva, hogy mit tehetnek a családok a környezetük megóvásáért.

250 000 forint

 

Díjazottak a vállalkozóvá válás vagy a vállalkozás fejlesztésének segítése kategóriában:

Életfa Kulturális Alapítvány

Ötletből vállalkozás - Célja a vállalkozói szemléletmód, vállalkozói ismeretek fejlesztése, valamint a folyamatszemlélet kialakítása táborokkal és műhelymunkákkal.

988 380 forint

 

Körösök Völgye Natúrpark Egyesület

Versenyképes vállalkozás kistermelőként is! - Helyi termék előállítók kompetenciaalapú fejlesztése.

850 000 forint

További programok »

FEL