Koponyaalapi törés lett a barátinak induló bunyó vége

2024. augusztus 2. 13:41 | behir.hu

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

Koponyaalapi töréssel, arccsonttöréssel, és számos vérző sebbel a fején szállított kórházba a mentő egy férfit 2023. augusztus 23-án a kora esti órákban. Ismerősei akkor azt mondták az orvosoknak, hogy barátjuk leesett a létráról. Hamar kiderült azonban, hogy egyik barátja verte meg egy eldurvult „bunyózás” közben.

A három férfi együtt italozott, az egész napot együtt töltötték. Elmondásuk szerint mivel mindhárman nagyon ittasak voltak, nem akartak hazamenni, így megkérték egy ismerősüket, akinek több kiadó szobája is volt, hogy nála tölthessék az éjszakát. A szobában tovább ittak, majd ketten közülük elkezdtek „heccből” verekedni. A bunyó hamar komolyra fordult, és az egyik 28 éves gyulai férfi életveszélyes sérüléseket okozott a társának. Mivel tettéért nem akarta vállalni a felelősséget megfenyegette harmadik társukat, hogy mondja azt, barátjuk leesett a létráról.

A bántalmazó korábban is követett már el agresszív bűncselekményeket. Két hónappal korábban, július 25-én reggel ittasan betört egy házba. Az üvegcsörömpölésre felfigyelt az egyik szomszéd, aki értesítette a rendőröket. A kiérkező járőrök a szekrénybe bújva megtalálták a férfit, akit előállítottak a rendőrkapitányságra és magánlaksértés miatt eljárást indítottak ellene.

 

Fotó: police.hu

Ugyanezen a napon késő délután az utcán fejbe rúgott egy általa látásból ismert férfit, aki az egyik gyulai átjáróban a földön ült. A bántalmazott ember elvesztette az eszméletét, támadója pedig ezt kihasználva elvett tőle egy üveg bort. Súlyos testi sértés és kifosztás bűntette miatt indult ellene eljárás.

Néhány héttel később augusztus 7-én éjfél körül a férfi ittasan Gyula utcáit járta, mikor az egyik apartmanházból szórakozó fiatalok hangját hallotta. Bement a nyitott kapun, és csatlakozni akart a társasághoz, de kitessékelték az utcára, és rázárták a kaput. A férfi ezen felmérgelte magát és többször ököllel beleütött az elektromos lemezkapuba, ami ettől megrongálódott. Garázdaság vétség miatt újabb büntetőeljárás indult ellene.

A legutóbbi életveszélyt okozó testi sértés után a rendőrök őrizetbe vették a férfit. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság a folyamatban lévő bűnügyeit egyesítette és a nyomozati munka befejezésével az ügyek iratait a napokban vádemelési javaslattal elküldték az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

822 ezer forint gyűlt össze az AUT-PONT Alapítványnak a jótékonysági koncerten

Már hagyomány, hogy a békéscsabai önkormányzat minden évben megrendezi jótékonysági adventi koncertjét. Idén Vásáry André lépett fel a belvárosi katolikus templomban. Békéscsaba polgármestere csütörtökön délelőtt hivatalosan is átadta a jótékonysági koncert eredményeként a támogatást jelképező plakettet az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány képviselőinek.
15:38
FEL