Konferencia az '56-os megtorlás áldozatairól

2019. június 13. 17:13 | Szendi Rita

"Az 1956-os forradalom utáni megtorlás vidéki áldozati" címmmel rendeztek konferenciát Gyulán, a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös eseményén a forradalom kevésbé ismert történeteiről tartottak előadásokat.

 

 

A konferencia résztvevőit a Békés Megyei Levéltár egykori igazgatója, Erdmann Gyula köszöntötte, aki arról beszélt, hogy mi vezetett az ’56-os forradalom kirobbanásához.

Az előadásokon szó volt arról is, hogy a gyulai vezetőket hogyan választották ki a forradalmi időszakban. Erdész Ádám, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárának igazgatója elmondta, hogy olyan embereket kerestek, akiknek volt politikai múltja: a koalíciós időszakban, 1945 és 1948 között szociáldemokrata politikusok voltak vagy volt valamilyen más képességük, amelyekkel a rend alternatíváját tartották fenn.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága néhány évvel ezelőtt készített egy adatbázist, amely az ’56-ban kivégzett áldozatok pertörténetét mutatja be. A bizottság elnöke kiemelte: sikerült egy majdnem teljesnek mondható adatbázist készíteni, amely nem csak az áldozatok élettörténetét mutatja be, hanem számba veszi, hogy kik voltak azok a politikai nyomozók, vizsgálótisztek, akik kihallgatták és kikényszerítették a vallomásokat az ’56-os, később áldozatokká vált emberekből. Földváryné Kiss Réka hozzátette: az interneten is elérhető adatbázis mintegy ezer olyan ember karrierpályáját mutatja be, akik a megtorlás kulcsszereplői voltak.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL