Kondoroson sikerült átlépni az álomhatárt: 1500 liter vért gyűlt össze

2024. április 29. 18:41 | Fajó Attila

Véradást szervezett a Szeretlek Békés Vármegye Egyesület a kondorosi Fehérliliom Népfőiskola épületében, múlt pénteken. A Frankó Attila vezette véradó akciók során immár 1500 liter vért gyűjthettek össze a szervezők.

Frankó Attila,  a szervező egyesület elnöke örömét fejezte ki, hogy sikerült elérni a kitűzött célt, az 1500 liter vér öszegyűjtését. Mint mondta: ezzel közel tízezer emberi életen volt alkalmuk segíteni. A véradó akción személyesen is megjelenő Závogyán Magdolna, kultúráért felelős államtitkár a közösségi felületén azt írta: a véradás életet ment. Minden egység levett vérből háromféle vérkészítményt állítanak elő, ezeket akár 3 különböző beteg is megkaphatja.

A vérgyűjtó akciónak otthont adó kondorosi Fehérliliom Népfőiskola szakmai vezetője, Hévizi Róbert úgy nyilatkozott: ugyan intézményük elsősorban kulturális célokat szolgál, de a közös cél miatti összefogásból születő emberi közösségek támogatása nem áll távol a népfőiskola célkitűzéseitől.

Az akció során majd 40 véradó jelent meg és sikerült átlépni az 1500 literes álomhatárt, a különböző véradások mennyiségeit összeadva.  

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL