Koncerttel avatják fel a belvárosi katolikus templom orgonáját Békéscsabán

2021. augusztus 12. 20:00 - 21:30
Helyszín: Páduai Szent Antal Belvárosi Katolikus Templom Békéscsaba Szent István tér 11

Orgonaavató koncertet tart augusztus 12-én a Páduai Szent Antal Belvárosi Katolikus Templomban a Filharmónia Magyarország. A hangverseny az országos OrgonaPont egyik eleme. Ebben a sorozatban több mint 60 városban, több mint 100 koncerttel népszerűsítik tovább a hangszerek királynőjét. 

A hosszú bezártság után számos programot szervez nyáron a Filharmónia Magyarország. A fesztiválok mellett országos programokkal, nyáresti kikapcsolódással várják a közönséget. Augusztus 7-én, az Orgonák Éjszakáján Gyulán, az Almásy-kastély előtt és Békéscsabán, az Evangélikus Nagytemplomban tartanak ingyenesen látogatható koncertet. Majd a  hagyományokhoz híven következik az OrgonaPont sorozat, mely Békéscsabán is várja a közönséget augusztus 12-én. A Páduai Szent Antal katolikus templomban az érdeklődők ráadásul orgonaavató koncertnek lehet részesei.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kulturális Államtitkárság pályázatának köszönhetően több békéscsabai templom orgonáját is felújították. A belvárosi katolikus templom orgonája most először, augusztus 12-én, 20 órától szólal meg megújult hangján.

Az orgona mögött  Szamosi Szabolcs Liszt Ferenc-díjas orgonaművészt köszönthetjük. Az ő életét minden szempontból kitölti a zene. Nemcsak dinamikus, improvizatív játékáról híres, újító, ám a zenei hagyományokat mindig szem előtt tartó művész, de a Filharmónia Magyarország vezetőjeként a magyarországi klasszikus zenei élet egyik motorja, számtalan komolyzenei program, esemény - köztük az Orgonapont koncertsorozat - ötletgazdája és szervezője.

A hegedűt Gyermán Júlia szólaltatja meg, aki játszott a Rádiózenekarban, az ÁHZ-ban, a Weiner-Szász Kamarazenekarban, az Orfeo zenekarban, valamint a Pécsi Szimfonikusoknál, ez utóbbiban koncertmesterként is. Szintén koncertmesterként tevékenykedett a Jeunesse Musical nyári zenei táborában, Ligeti András vezetésével. Az Akadémián több versenyen is kiemelkedően szerepelt. 1991-ben a Zeneakadémia kamarazenei versenyén hegedűduóval, 1993-ban vonósnégyessel nyert első díjat. Számos mesterkurzuson vett részt és a világ számos országában koncertezett. A Kairosz kvartettnek megalapítása óta tagja.

Előadásukban hallhatják többek között Boëllmann Gótikus szvitjét és Vivaldi-Bach a moll concertoját.

Jegyek válthatók a Filharmónia Magyarország irodájában (Békéscsaba, Andrássy út 24-28. (,,U” alakú, +36 66 442-120; bekescsaba@filharmonia.hu), online a www.jegymester.hu oldalon, valamint a hangverseny előtt a helyszínen.

További programok »

FEL