Költőládák várják a kék vércséket és a szalakótákat

2017. április 23. 11:15 | Mikóczy Erika

A Körös-Maros Nemzeti Park minden részterületén, így Cserebökényben is átvizsgálták a költési időszak előtt a kék vércsék és a szalakóták számára kihelyezett mesterséges költőládákat és elvégezték a szükséges javításokat.

A fészkelési lehetőség biztosítása érdekében, figyelembe véve a segíteni kívánt madárfajok igényeit, már hosszú évek óta C- és D-típusú odúkat helyeznek ki a területen. A nagyméretű, nyitottabb, C-típusú költőládákat elsősorban a kék vércsék, a nagyobb alapterületű és röpnyílású, D-típusú odúkat pedig főként a szalakóták részére helyezték ki. Az odúk állapotát minden évben ellenőrizni kell - írja honlapján a Körös - Maros Nemzeti Park.

A vércseládákat március közepéig kitakarították, elvégezték rajtuk a szükséges javításokat, karbantartásokat, majd szénából fészket alakítottak ki bennük.  A sólyomfélékre jellemzően a vércsék nem építenek fészket, hanem a varjúfélékét foglalják el. A természetes fészek azonban kevés, ezért van szükség mesterséges odúkra.

A Cserebökényi pusztán öt telepen összesen 215 vércseláda várja a dél-afrikai szavannákról hamarosan visszatérő kék vércséket. Hollétükről is vannak információk: április elején a korábban Romániában műholdas jeladóval ellátott három kék vércse Angolából, a Kongói Demokratikus Köztársaságból és Nigériából küldött jeleket. Időközben hat költőládában már március közepén erdei fülesbaglyok kezdtek költésbe, néhányban pedig vörös vércsék rakták le tojásaikat. Az egyik telepen nyolc pár csóka is költésre készülődik, sőt két vetési varjú is megjelent.

A D-típusú szalakótaodúk költés előtti előkészítését április első hétvégéjén fejezték be. Tavaly ősszel 43 darab felújítást igénylő odút vettek le. A szükséges javításokat, a zsanércserét, a lemeztető-borítást és a fakezelést elvégezték, majd ezt követően visszahelyezték az odúkat.

A fás területek visszaszorulása miatt a szalakóták természetes költési helyéül szolgáló zöld küllők és fekete harkályok által vájt odúk száma csökkent, ezért van szükség mesterséges odúkra. A Cserebökényi pusztán 2016-ban 112 pár szalakóta költött, közülük 109 mesterséges, D-típusú odúban.

A visszatérő szalakótákat 200 odú várja. Április elején a három működő műholdas jeladóval Magyarországon jelölt szalakóta Tanzánia és Kenya határán tartózkodott. Az első példányok hamarosan megérkeznek és remélhetőleg sikeresen költenek majd - írja a nemzeti park.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

Itthon

Diáksport napon mérték össze erejüket a Vízműben a sulisok

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium Jókai Mór Kollégiuma szervezett diáksport napot csütörtökön délután. A délután 15 órakor kezdődő versenyen részt vesznek a BMC-hez tartozó összes kollégium versenyző diákjai, akik öt számban, köztük lövészetben, dartsban, tollaslabdában és szkanderben mérték össze erejüket. 
16:40
FEL