Több mint húsz évvel ezelőtt az egykori tábori közösségi élmények késztették Kölcseyné Balázs Máriát arra, hogy táborszervezésbe kezdjen. A kezdeti lelkesedés máig sem lankadt, így míg év közben a főiskolán, nyaranta táborban foglalkozik a fiatalokkal a népművelő-pedagógus, aki a közelmúltban Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat kapott kiváló tehetségfejlesztő kategóriában. A 7.Tv Művészbejáró című műsorában Kölcseyné Balázs Máriával Szabó Rita műsorvezető beszélgetett.
– Mit jelent az ön életében a tehetséggondozás?
– Egyszerűen képtelen vagyok elmenni az érték mellett. Ha meglátok egy gyereket vagy akár egy felnőttet, aki valamiben tehetséges, valamit nagyon jól tud, odamegyek hozzá, akár ismerem, akár nem. Biztatom, hogy tegyen ezért a dologért és segítek, vagy próbálok segítőt találni neki. Nekem az a tehetséggondozás, hogy ne hagyjuk elveszni azt, ami érték. Egy jó csapattal dolgozom, amelynek tagjai küldetésüknek érzik a zenei tehetségek fejlesztését, úgy általában a tehetségfejlesztést, és azt, hogy a gyerekek közösségben legyenek. A csapat nagyon jól végzi a szakmai munkát, és azt mondják, kellek mögéjük, mert én pedig megpróbálom megteremteni ehhez a feltételeket. Ha zenélni tudnék, nyilván zenélnék, de nem tudok, így segítek azoknak, akik ebben értéket teremtenek.
– Hogyan jött a táboroztatás az ön életébe?
– Nagyon jó közösségi élményeim voltak a táborokról fiatalabb koromból. Amikor viszont az én gyermekeim megszülettek, már nem igazán voltak olyan táborok, mint nekünk. Egy tavaszi szünetben kitaláltuk, hogy csinálunk a diákönkormányzatoknak egy tábor jellegű bentlakásos képzést. Meglepődtünk, hogy több mint százan jelentkeztek a megyéből. Aztán folytattuk a tábort képzésekkel, később különböző csoportok jöttek-mentek benne. Mindig beleírtam a kiküldött levelekbe, hogy hozzanak könyvet, hangszert. 12 évvel ezelőtt többen is gitárral jöttek, és felmerült, hogy kellene zenei csoportot indítani. Megkerestem Lustyik Pistit, a Kemény Gitárklub vezetőjét, így aztán évről évre többen jöttek zenélni. Ma már ez legerősebb szálunk. Számomra teljesen természetessé vált a táborszervezés. Vallom, hogy akkor lesz valakiből jó közösségi, közéleti ember, ha ezeket az élményeket ő maga is megéli. Ha soha nem találkozik ilyesmivel, akkor otthon böngészi a közösségi oldalakat, keresi a virtuális közösségeket.
– Mennyiben más a tanítás, mint a táboroztatás?
– Én könnyű helyzetben vagyok, mert a főiskolán fiatalokat tanítok és a táborban is a törzsmag 12-18 év közötti – bár vannak hatvanon túliak is. Amikor tanítani kezdtem, az először egy kényszerpálya volt. Megszűnt az intézmény, ahol dolgoztam, a főiskolára pedig hívtak, aminek nagyon örültem. Úgy gondolom, mindkettőt ön-azonosan csinálom. Egy neves zenész barátunk mondta egyszer, hogy próbált pózolni, más ruhát felvenni, mint ami tőle megszokott, de nem volt sikere. Attól fogva azonban, hogy vállalta magát, sikeres lett. Én így tanítok, így vagyok a tanítványaim között, és így vagyok a táborban is.
-400x225.webp)
