Mint arról korábban beszámoltunk, a Békéscsabán első alkalommal megvalósult ötlemaratonra 16 csapat, 2 ötletgazda és 1 csapattag regisztrált, képviselve a célcsoport minden korosztályát, általános iskolás diákoktól középiskolásokon át az egyetemi hallgatókig. A szerteágazó témákból jól kirajzolódott a helyi fiatalság igénye, látásmódja.
A pénteki nyitónap után szombat délután az elkészült projektek nyilvános bemutatása következett a zsűri és a többi résztvevő előtt. Az ítészek döntése alapján a következő eredmény született:
Fődíjak, pénzjutalom:
I. helyen végzett és a 200 ezer forint értékű fődíjat kapta:
az Agymanók csapata (BSzC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium: Szlávik Boglárka, Gyihor Janka, Takács Viviána, Acsai Mónika) olvasás népszerűsítő, könyvek által közösséget is építő online és offline programja
II. lett és a 150 ezer forint értékű nyeremetényt vehetett át:
a BIB (Bakelit Ifjúsági Bár) csapata (BSzC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium: Antóni Katrin, Csasztvan Viktória, Kutyik Márton Kadosa), akik egy ifjúsági közösségi teret terveztek.
III. helyen végzett és a 100 ezer forintos díjat kapta:
a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának Campus Crew csapata (Károlyi Gabriella, Domokos Richárd, Csjernyik Richárd, Racskó Alexander, Szilágyi Levente) helyi ifjúsági közösségi médiát támogató szakmai és közösségi programja.
Különdíjak:
A közönség részéről a legnagyobb, legzajosabb tetszésnyilvánítást kapó projektet az Éjszakai reflektorfény csapat Árpád fürdőbe tervezett programsorozata aratta (BSzC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium: Szabó Csilla, Pázsik Anna, Uhrin Petra).
Különdíjat kapott a Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda NKP csapata (Csicsely Nikoletta, Koczán Krisztina Petra, Kocsubán Petra), akik a verseny legfiatalabb csapataként ifjúsági fesztivált terveztek.
A ZöldPont vegyes csapata az együttműködésért kapott különdíjat (Halász Klára, Barabás Bulcsú, Szpiszák Attila).
A KANNA csapat számára (Sajti Levente, Szatmári Zalán, Erdei Levente) további mentorálást ajánlott fel a zsűri tagjaként Varga Róbert vállalkozó.