Kiss Ramóna és Vastag Tamás a gyulai kastély teraszán

2016. augusztus 7. 18:21 | Mikóczy Erika

 

Kiss Ramóna és Vastag Tamás kalauzolásával a musicalek világába tekinthetnek be hétfő este a gyulai Almásy-kastély Nyáresti csevej című programsorozatának vendégei. A 18:00 órakor kezdődő rendezvényen a világ egyik legismertebb musicalje, a Grease szereplői ezen kívül számos érdekes történettel is szórakoztatják a közönséget.

Prózai- és zenés színművek, az operettek és a komolyzene világa után ezúttal a musical kerül a gyulai Almásy-kastély Nyáresti csevej című műsorsorozatának fókuszába. Ahogy pedig az már a nyár során megszokottá vált, a fürdővárosban bemutatott egyes produkciók művészei a kastély teraszán mesélve a kulisszatitkokba is beavatják az érdeklődőket.

Ezúttal az egykor Olivia Newton-John és John Travolta főszereplésével világhírűvé vált Grease című musical kapcsán Kiss Ramóna és Vastag Tamás mesél a kastély kávézójában a közönségnek.

A népszerű tévésorozatból is ismert Kiss Ramóna már több színházi szerepe kapcsán is megfordult Gyulán, az egyik országos tehetségkutató versenyben szereplő Vastag Tamást pedig a békéscsabai színházi munkái kapcsán is kedvelheti a közönség. Szerepeikről, élményeikről, fordulatokban gazdag életükről mesélnek hétfőn (augusztus 8-án) este 18:00 órától a gyulai Almásy-kastély teraszán.

A program térítésmentesen látogatható, asztalfoglalás a (06-66) 650-218-as telefonszámon lehetséges.

FEL