Kiállítás nyílt Bácsfalvi Zoltán alkotásaiból a Csabagyöngyében

2017. december 8. 16:35 | Szendi Rita

Több mint 17 éve foglalkozik a festéssel a békéscsabai tűzoltó és festőművész, Bácsfalvi Zoltán.

Az alkotó igazi lokálpatrióta, művein legtöbbször Békéscsabát és a környező vidéket ábrázolja. Bácsfalvi Zoltán kiállítását a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese nyitotta meg. Herczeg Tamás elmondta: a festőnek nem ez az első tárlata az intézményben, hiszen visszatérő vendégnek számít.

A művész erős színeket, éles kontrasztokat használ képein. Kedvelt témái a tájak, a pipacsok és az épületek.

– Főleg a tájképeket szeretem, illetve Békéscsaba olyan érdekesebb részleteit, ami megfog, amit valamiért szépnek találok, de lehet az akár egy rozzant házfal is, amit megvilágít a fény, gyönyörű szép színeket hozva elő rajta, olyan árnyékokat, amit érdemes megfigyelni – fogalmazott a festő, Bácsfalvi Zoltán.

A kiállítás január 10-éig tekinthető meg a Csabagyöngye Kulturális Központban.

További programok »

Itthon

Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős minisztérium elindítja a szakmai egyeztetést a közmédia megújulásáról, amelynek célja, hogy az észrevételekkel majd segítse a nyilvános pályázat útján kiválasztott leendő vezérigazgató munkáját - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2026. július 24. 08:25
FEL