Kiállítás és playback-színház a Csabagyöngyében

2019. február 7. 17:39 | Gyemendi Réka

Kiállítás nyílt békéscsabai diákok munkáiból A gyökértől a koronáig címmel a Csabagyöngye Kulturális Központban. A rendezvényen részt vett a magyarországi playback-színház mozgalom megálmodója is. A rendezvényt a Sorsfonó Önismereti Egyesület szervezte.

 

 

A kiállított alkotások önismereti- és alkotónapokon jöttek létre. A kollégista diákok megfogalmazták családjukból származó értékeiket, majd azokat szimbólumok formájában alkotásokká alakították át.

– A fiatalok mandalákat készítettek  újrahasznosított sajtos dobozokból. A lényeg az volt, hogy megtalálják azt a szimbólumot, amely kifejez egy számukra fontos értéket, majd mélyüljenek el a színezésben, a díszítésben, az alkotásban, ezzel elősegítve a további lelki elmélyülést – árulta el Novák Magdolna mentálhigiénés szakember, a Sorsfonó Önismereti Egyesület elnöke.

A kiállításon díjazták azokat az alkotókat, akiknek munkáját a zsűri, illetve a közönség a legjobbnak találta.

 

Kép: Bucsai Ákos

 

Az alkotás és a lelki egészség kapcsolatáról Kiss György Ádám, a magyarországi playback-színházi mozgalom megálmodója beszélt. Úgy fogalmazott: ma minden ember ideje teljesen be van osztva, így a playback színház azt tanítja, hogy merjünk a jelenben lenni és merjük kifejezni az érzéseinket.

– Merjünk ne előre mindent kitalálni. Nem kell mindent kottából csinálni: nem kottából kell szeretni, nem kottából kell főzni, nem kottából kell tanulni, hanem valamilyen spontán módon, ahogy adja a lelkünk, a kedvünk, az akaratunk és a vágyunk. Merjünk nem előre megtervezetten cselekedni, spontán módon alkotni dolgokat – hangsúlyozta Kiss György Ádám.

 

Kép: Bucsai Ákos

Az eseményt az Élményszínház és a Sorsfonó Társulat közös playback színházi produkciója színesítette. Az előadók a sorokban ülők aktuális hangulatát is színpadra vitték.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL