Koltay Gábor Balázs Béla-díjas rendező azzal kezdte: nagyon várta a 2020-as évet, hiszen nagy tervei voltak.
– Nagyon készültem 2020-ra, hiszen nagyon érdekel a magyar történelem. Idén volt a 100 éves évfordulója a trianoni békediktátum aláírásának. Nagyon sok tervünk volt arra vonatkozóan, hogy ezt a történelmi eseményt bemutassuk az embereknek. De a vírus keresztbe tett ennek az elképzelésnek. Az ember iszonyú hiányérzettel fejezi be az évet és van egyfajta gyötrelem, amelynek kapcsán teljes a bizonytalanság, még a tudósok körében is. Szembe kell néznünk valami egészen irracionális őrülettel, amit ez a vírus okoz, aminek nem látjuk még a végét, csak reménykedünk a legjobbakban. Én a 2021-es évtől alapvetően azt remélem, hogy ennek vége lesz, minél kevesebb honfitársunk veszik el, és valahogy az élet visszatér a normális kerékvágásba. Gondolkozzunk el, hasznosítsuk ennek a tapasztalatait! Jusson eszünkbe, hogy milyen esendőek és mennyire tehetetlenek vagyunk bizonyos dolgokkal szemben. Mennyi kihasználatlan lehetőégünk, mennyi dolgunk és feladatunk lenne, hogy ezt a világot egy kicsit szebbé, békésebbé és nyugalmasabbá tegyük! Azt szeretném, hogy legyen vége egymás gyilkolásának, aminek nap mint nap tanúi vagyunk! Próbáljuk meg összefogva azt keresni, ami összekapcsol minket. És ez a vírus segítsen ahhoz, hogy tudatosodjanak ezek a gondolatok. Alapvetően ezt remélem a következő évtől – fogalmazott a rendező.
Megkérdeztünkk terveiről Márton Anita súlylökőt, akitől a vírus el is vett valamit, de adott is egy új lehetőséget.
– Egy nagyon érdekes év van a hátam mögött. Nagyon jó alapozási időszakot sikerült megcsinálnom 2019 novemberétől 2020 január végéig, amikoris elkezdtünk fedett pályán versenyezni. Nagyon bíztató volt az indulás, hiszen márciusban lett volna egy fedett pályás világbajnokságunk, ahova címvédőként érkeztem volna. Ennek megfelelően két itthoni verseny után második voltam a világranglistán. Tényleg jó esélyem volt arra, hogy újra megnyerjem a fedettpályás világbajnokságot. Utána sajnos a vírushelyzet következett, így lemondták az összes versenyünket. Kitűztünk egy másik célt, ahova csúcsformát akartunk időzíteni: ez lett volna a dobó Európa Kupa, amit pár héttel később szintén lemondtak. Március közepén-végén jött a a hír, hogy a tokiói olimpiát is elhalasztják egy évvel. Ezután pedig elég kemény napok következtek, szerintem minden sportoló számára. Mindenkinek átfutott az agyán, hogy hogyan tovább, ez nálam sem volt másképp. Nem titkolt szándékunk volt a férjemmel, hogy az ötkarikás játékok után családot alapítunk. Így az edzőmmel, Eperjesy Lászlóval folytatott hosszas beszélgetés után, mind pedig a szakmabeliek véleményét kikérve úgy láttuk, hogy talán összejöhet mind a kettő. Augusztus közepén jelentettük be, hogy úton van a kislányunk, akit februárra várunk. Márciusban még mindenképpen otthon szeretnék lenni. A hat hét letelte után, ha szabad utat ad az orvosom, akkor szeretnék elkezdeni edzeni. Ha minden jól megy, áprilisban elkezdem a felkészülést, majd négy hónap múlva indulhatok az olimpián.
Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed koraszülött- és gyermekgyógyász úgy fogalmazott: a 2020-as év nehéz volt mindenkinek, az egészségügyi dolgozóknak is.
– A nehézségek ellenére nagyon sokat tanultunk. Megtanultunk méginkább együtt dolgozni, együttműködni és átértékelni a dolgokat. Azt, hogy mi a fontos, a fontossági sorrend az életünkben. Azt, hogy az ember ilyenkor nem a karriert, a pénzt helyezi előtérbe, hanem az egészséget és a családot. Megtanultuk, hogyan tudunk egymásra vigyázni és azt, hogy egymástól is függ az életünk; csak úgy tudunk sikeresek lenni, ha vigyázunk magunkra és egymásra. Nagyon nehéz évünk volt, de túléltük. A 2021-es évtől azt várom, hogy vége legyen ennek a járványnak, illetve, hogy legyen egy elérhető vakcina mindenki számára és újra normális legyen az életünk. Hogy újra tudjunk menni mindenhova, kirándulni, nyaralni-telelni, élvezni a tavaszt. Jó egészséget kívánok mindenkinek és sok-sok boldogságot! Mindenki megérdemli – üzente az olvasóknak.
A járvány természetesen ránk, médiában dolgozókra is ugyan úgy hatással volt. Két kollégámat kérdeztem meg, ők hogyan tekintenek erre az évre és mit várnak a következőtől.
Csiffáry Zsuzsanna szerkesztő-műsorvezető elmondta, hogy számára renegeteg új lehetőséget hozott ez az év.
– Amiért hálás vagyok, az a Van sütnivalónk pályázat létrejötte, ami az egyik szívügyem. Ennek a versenynek a lényege a Békés megyei lakosok megmozgatása a konyhában, és fő szempont, hogy minden versenyző helyi alapanyagokból dolgozzon fel valamit süteményeket, főételeket. A másik a Főzzünk együtt című gasztronómiai magazinom, amelynek műsorvezetője, szerkesztője lehetek. Nagyon szeretnék a munkámban és a művészetekben, az alkotásban tovább tevékenykedni és fejlődni. A perpetum mobile az irányelvem. Elhatároztam, hogy újra zongorázni fogok, amihez nagy erő kell, mert a zene és az alkotás unokatesók, mégis nagy kihívás lesz összehangolni a munkámmal. Mindenért dolgozok és teszek is. Továbbá több adománygyűjtést és versenyt szeretnék navigálni. Fontos, hogy mindenki oda jusson ahhoz a bizonyos "asztalhoz” – fogalmazott.
Mikóczy Erika, a Csabai Mérleg felelős szerkesztője azok között van, akik a cégünknél átestek a koronavírus-fertőzésen. Úgy fogalmazott: a járvány okozta negatívumok mellett érdemes arra koncentrálni, hogy mit tanultunk ebből a helyzetből.
– Egyebek mellett ezeket tanultam meg az elmúlt pár hónapban:
Hogy micsoda érték tud lenni egy közösségi program, de az is, ha csak megpillantjuk a rég nem látott arcokat és nyugtázhatjuk, hogy még egymásra tudunk mosolyogni. Hogy mit jelent egy járdára mázolt „boldog szülinapot, mama!”, és hogy mekkora ereje van egy lakótelepen megszólaló, rövid koncertnek vagy egy egyszerű sétának a szabadban. Hogy életünk útján lehetnek a vártnál jóval nagyobb korlátok és akadályok, de gyakorlatot lehet szerezni az újratervezésben is. Hogy nem szabad halogatni: ha még lehet, ma kell megmondani, ma kell odaadni, ma kell együtt kávézni, ma kell elutazni a szerelmünkhöz, barátainkhoz, családunkhoz… Hogy mennyire hiányozhat és milyen nagy boldogságot adhat egy több hónapja várt ölelés. Hogy egy ilyen helyzetben felerősödnek, kontúrosabbak, jobban láthatóak az eddig elrejtett személyiségjegyeink is. Hogy a kisgyermekes anyukák és apukák ereje, kreativitása nem ismer határokat. Hogy ha nem is lehetünk a szeretteink mellett, ad némi nyugalmat, ha jó kezekben tudhatjuk őket. Hogy vannak mellettünk, körülöttünk olyanok, akik ebben a helyzetben is töretlenül haladnak a céljaik felé, tanulhatunk tőlük. Hogy ha a vakcinát nem is mi találjuk fel, nagyon sokat tehetünk magunkért, másokért. Hogy természetes, ha néha elkeseredünk, és vannak napok, amikor szívünk szerint lemennénk a térképről, bekuckóznánk valahol egy jó könyvvel vagy filmmel. Ha lehetőségünk van rá, tegyük meg. Van, hogy még annál is mélyebb egy gödör, mint amilyennek elsőre látszik, de mindig lehet találni valakit, aki nyújt egy szalmaszálat, leküld egy kötelet, netalán létrát abba a gödörbe, és valahonnan erő is teremtődik, hogy kijöjjünk onnan. Hogy én is lehetek az, aki nyújt egy szalmaszálat, kötelet, létrát a másiknak. Vagy lehetek az, aki mellékuporodva próbálom erősíteni, hogy aztán közösen másszunk ki, és örüljünk a napfénynek – fogalmazott.
