Kézműves Sörfesztivál lesz Gyulán

2018. március 28. 17:07 | Horváth Szabolcs

Minőségi kézműves sörök, street food minden mennyiségben, nagy színpadi koncertek és egy egyedülálló közép-európai kézműves sör verseny. Ez mind- mind megtalálható lesz a gyulai Kézműves Sörfesztiválon. A rendezvény négy napos lesz és június hetedikén kezdődik a fürdővárosban a vár szomszédságában.

A turizmus Gyula városának meghatározó ágazata- kezdte Dr. Görgényi Ernő a sajtótájékoztatót. Nő a vendégforgalom, a turizmusból származó bevétel és az ehhez kapcsolódó munkahelyek száma is folyamatosan bővül- tette hozzá Gyula város polgármestere.

-Lehet látni, hogy a gasztronómiai termékek piacán a kézműves sörök egyre jelentősebb pozíciókat foglalnak el, egyre nagyobb az érdeklődés, és szerencsére Békés megyében megvan emögött a gazdasági alap is. Gyulán is már két sörfőzde van a békéscsabai Mátyás sör is messze földön ismert és a Békésszentandrási Sörfőzde is Magyarország egyik legismertebb kézműves söreit gyártja- nyilatkozta Dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere.

A polgármester szerint fontosak az állandó attrakciók, a vár az Almásy- kastély a fürdő, de kellenek a minőségi új gasztro fesztiválok, mint amilyen a Kézműves Sörfesztivál lesz. Bora Imre fesztiváligazgató kiemelte, fontos, hogy minél több vendég igényét ki tudják szolgálni és szálláshelyek is megteljenek a fürdővárosban.

-Több 10 ezer látogató fog eljönni erre a fesztiválra. Annál is inkább mivel olyan programokkal, olyan zenei kínálattal fogunk a fesztiválon megjelenni, mint az elmúlt sok év folyamán a fesztiváljaink kapcsán. És a termék, ami köré építjük a kézműves sörök igen-igen népszerűek- mondta Bora Imre a Kézműves Sörfesztivál fesztiváligazgatója.

A fesztiválon az egyedülálló közép- európai sörverseny is nagy hangsúlyt kap, ahol a legjobb házi vagy üzemi, kisüzemi főzésű kézműves termékek méretik meg magukat. Fabulya Attila a verseny koordinátora szerint a magyar sörkultúra számára ez igazi mérföldkő.

-A magyar törvények megengedik, hogy alapvetően magán főzdék is elküldhessék termékeiket. Egyrészt őket, ezeket a termékeket várjuk, illetve a 200 hektoliter per év alatti mennyiséget előállító főzdék termékeit. Egy ötven pontos bírálati rendszerben dolgozik a nemzetközi zsűri, magyar és angol nyelven történik a bírálat, hiszen a nemzetközi szabályok ezt elvárják- mondta Fabulya Attila a Central European Beer Awards 2018 verseny koordinátora.

A street food a minőségi grill ételek, húsok, hazai ízek is elengedhetetlenek egy jó fesztiválhoz -teszi hozzá Bora Imre- és ezekből szintén nem lesz hiány a négynapos gyulai Kézműves Sörfesztiválon.

 

 

További programok »

FEL