Kézilabda: Megkezdődött az Üveg-Világ Kupa

2017. augusztus 25. 13:02 | behir.hu

Izgalmas mérkőzések, kemény küzdelmek, csapatépítés, és közönségszórakoztató játék. Az elmúlt évek hagyományát folytatva ismét nemzetközi felkészülési férfi kézilabdatornát rendez az Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület. A hazaiak részéről két csapat is bizonyíthat a bajnoki rajtra történő felkészülés fontos állomásán augusztus 24. és 27. között. A nyitómeccset az orosházi és a veszprémi fiatalok vívták, a csatából a házigazdák jöttek ki jobban – számolt be a klub hivatalos honlapja.

Harmadik alkalommal, nyolc csapat részvételével rendezi meg az OFKSE az Üveg-Világ Kupát, a négynapos viadal mezőnye a szlovákiai SKP Bratislava meghívásával nemzetközivé bővült. A pozsonyi csapat mellett résztvevő még az évek óta rendszeresen visszatérő Vác és Balatonfüred, valamint az Eger, a Balmazújváros és a Telekom Veszprém csapata. A vendéglátók két együttessel vesznek részt a küzdelmekben, így a rutinos első sor mellett a felnőttcsapat tagságára pályázó fiataloknak is lehetőségük nyílik bizonyítani tudásukat, rátermettségüket.

– Csütörtök estétől vasárnap estig igazi kézilabdacsemegével szolgálunk ismét az orosháziaknak és az ide látogatóknak, neves csapatok részvételével. A torna kiváló alkalom lesz arra is, hogy segítse valamennyi gárda felkészülését a rövidesen induló szezonra – emeli ki Vajer Tamás orosházi klubelnök.

– Nehéz felkészülés van csapatunk mögött, a legfőbb célunk – a tornagyőzelem mellett –, hogy minél pontosabb, fegyelmezettebb legyen a játékunk támadásban, és a védekezés is egyre jobban összeálljon. Két együttesünk is bizonyíthat a hétvégi tornán, mely remek alkalmat nyújt a pontosításokra a bajnoki rajtra történő felkészülés hajrájában – adja meg a legfőbb célt is Buday Dániel, az NB I-es OFKSE vezetőedzője.

A csütörtök esti nyitómeccsen az orosházi és a veszprémi fiatalok mérkőztek meg az Eötvös-csarnokban. A küzdelmes találkozó félidejében 19-14-es veszprémi vezetést mutatott az eredményjelző. Végül ez a különbség a végeredménynél is megmaradt, az Orosházi FKSE-LINAMAR II. 34-29-re maradt alul a vendégekkel szemben.

Orosházi FKSE-LINAMAR II. – Telekom Veszprém U20 29-34 (14-19)

Üveg-Világ Kupa férfi kézilabda-mérkőzés, Orosháza, 139 néző. Vezette: Nagy, Túróczi. Orosháza: Majdán, Boldizsár (kapusok), Zalai 2, Kiss Alex 3, Kollár, Wágner L., Mihály 5, Sütő 3, Bella 2, Kurta, Blaskó 3, Andrikó 1, Kiss Axel 1, Bojtor, Zvolenszki 3, Döme 6. Edző: Pásztor István. A Veszprém legjobb góllövője: Szakály 8.

Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3.

 

A III. Üveg-Világ Kupa további programja:

 

 

  1. 08. 25. péntek

13:30-14:50 SBS Eger-Eszterházy – OFKSE-LINAMAR II.

15:15-16:35 Váci KSE – Balmazújvárosi KK

17:00-18:20 Balatonfüredi KSE – Telekom Veszprém

18:40- OFKSE-LINAMAR – SKP Bratislava

 

  1. 08. 26. szombat

9:00-10:20 Balatonfüredi KSE – SBS Eger-Eszterházy

10:40-12:00 Váci KSE – SKP Bratislava

12:20-13:40 OFKSE-LINAMAR – Balmazújvárosi KK

14:00-15:20 Telekom Veszprém – SBS Eger-Eszterházy

15:40-17:00 OFKSE-LINAMAR II. – Balatonfüredi KSE

17:20-18:40 Balmazújvárosi KK – SKP Bratislava

19:00- OFKSE-LINAMAR – Váci KSE

 

  1. 08. 27. vasárnap

10:00 A4 – B4

12:00 A3 – B3

14:00 A2 – B2

16:00 A1 – B1.

További programok »

FEL