Kézilabda: Marincsák Nikolett az MTK-ban folytatja

2020. május 14. 15:44 | behir.hu

Az irányító 2019 elején igazolt Békéscsabára és több mint egy évig volt a lila-fehérek játékosa.

Mint arról korábban beszámoltunk, jelentősen átalakul a Békéscsabai Előre NKSE játékoskerete a következő szezonra. Paláncz György klubelnök bejelentésében már közölte azt, hogy többek között Marincsák Nikolett sem a lila-fehér együttesben folytatja pályafutását.

A félbeszakadt bajnokságban 7. helyen végző MTK hivatalos oldalán jelentette be, hogy Marincsák Nikolett mellett a Fehérvárról érkező Pelczéder Orsolyával és a legutóbb Dunaújvárosban szereplő Szekerczés Lucával erősít.

Marincsák Nikolett pályafutása során megfordult Békéscsabán, Kisvárdán, Debrecenben, Győrben, illetve Mosonmagyaróváron is. Az irányító az előző szezonban a csabaiak legeredményesebb játékosa volt 85 góllal.

– Szerettem volna előrelépni a pályafutásomban, és erre az MTK tűnt a legmegfelelőbb helynek, hiszen nagyon sokat fejlődött a klub Vova (Golovin Vlagyimir vezetőedző - A szerk.) vezetésével. Úgy érzem, még ennél is több lehet a csapatban, és szeretnék én is fejlődni – árulta el a 25 éves játékos.

 

További programok »

FEL