Kézilabda: Az Orosháza a Dabassal folytatja a kupát

2017. október 25. 12:04 | behir.hu

A Magyar Kézilabda Szövetségben kedden kisorsolták a Magya Kupa III. fordulójának párosításait. Az Orosházi FKSE-LINAMAR együttese NB I-es ellenfelet kapott a legjobb nyolc közé kerülésért – számolt be a klub hivatalos honlapja.

Az Orosháza gárdája az élvonalbeli újonc, a bajnokságban eddig kiválóan szereplő Dabasi KC VSE csapatához látogat a kupasorozat harmadik körében. Tomori Győző együttese öt győzelemmel a tabella hatodik helyét foglalja el, a párosítás pikantériája, hogy a Pest megyei együttessel az OFKSE hamarosan a bajnokságban is összecsap, a két csapat november 4-én Orosházán mérkőzik majd egymással. A kupameccset négy nappal később november 8-án játsszák.

A résztvevő csapatokat a lebonyolítási rend alapján területi fekvésük figyelembevételével sorsolták össze. Azonos osztályú együttesek esetén a sorsolás szerint elöl álló csapatot illeti meg a pályaválasztói jog, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, döntetlen esetén pedig a vendégcsapat léphet előre a következő körbe. A versenykiírás értelmében az NB I 2016-17-es idényének 1-2. helyezettjei, a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged a négyes döntőben kapcsolódnak be a sorozatba.

A Magyar Kupa 3. fordulójának párosításai:

FTC – Balatonfüredi KSE, ETO-SZESE Győr – Csurgói KK, NEKA – Grundfos Tatabánya KC, PLER-Budapest – Sport36-Komló, Balmazújvárosi KK – CYEB Budakalász, Váci KSE – Eger SBS Eszterházy, Dabas KC – Orosházi FKSE-LINAMAR, Nyíregyházi SN – Ceglédi KKSE

A nőknél is a harmadik körrel folytatódnak a küzdelmek november elején. Itt a 2. forduló továbbjutói, valamint az NB I 2016-17-es idényének harmadik és negyedik helyezettjei szerepelnek. Az Orosházával szemben továbbjutó EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE a másodosztályú Gödi SE együttese ellen lépnek pályára. Érdekesség, hogy az Előre NKSE megyei riválisával már játszott a következő kupaellenfél és sima, 35-21-es vereséget szenvedett. A játéknap ebben az esetben is november 8. lesz.

 

További programok »

FEL