Kézilabda: A dobogóra pályázó Érd az Előre NKSE következő ellenfele

2018. február 16. 15:10 | Kovács Dávid

Újabb élcsapatot fogadnak hazai pályán a csabai kézis lányok! A Bajnokok Ligája-győztes Győr, valamint a dobogóért hajtó Siófok után az előző szezonban bronzérmes Érd együttese érkezik a Viharsarokba.

A lila-fehérek javuló formát mutatnak 2018-ban, a bajnoki tabellán azonban továbbra is a sereghajtó pozíciót foglalják el. Horváth Roland együttese emellett közel állt ahhoz, hogy bejusson a Magyar Kupában a legjobb négy csapata közé, azonban a Siófok elleni döntetlen a Balaton-parti gárdának kedvezett.

- Szerintem most már jó a hangulat, a mérkőzés után még mindenki nagyon csalódott volt, viszont tényleg hajszálon múlt az, hogy bejussunk a négyes döntőbe. Nagyon sajnáljuk azt, hogy nem sikerült megszereznünk a győzelmet. Mivel ők játszottak idegenben, nekik kedvezett a döntetlen, de bízom abban, hogy a pozitív dolgokat tovább tudjuk vinni és azokból a későbbiekben profitálunk - fogalmazott Szarka Adrienn, a csapat szélsője.

Walfisch Mercédeszék a gyorsaságra és a robbanékonyságra is koncentráltak a csütörtöki edzés egyik játékos gyakorlatában. Ezekre az elemekre szüksége is lesz a viharsarki gárdának, ugyanis az Érddel szembeni párharcot a több hazai és külföldi válogatott játékossal felálló Pest megyei gárda uralja az elmúlt években. A sorozat ősszel, a bajnokság első fordulójában is folytatódott, amikor a csabaiak 35-24-es vereséget szenvedtek idegenben. Horváth Roland játékosai most arra készülnek, hogy jobban megszorongatják a bajnoki dobogót megcélzó riválist.

- Elég magas, erős védőik vannak, talán emiatt a gyorsaságunk dominálhat ezen a meccsen. A lerohanásaikat nem hagyhatjuk, oda kell koncentrálni a visszarendeződésre. A védekezésünk keménysége határozhatja meg a támadásaink sikerességét - emelte ki Pintér Zsanett, a gárda beállósa.

A bajnoki találkozó szombaton délután 17 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.

 

További programok »

FEL