CSAPATOK
- csapat
Fülöp Joci vagyok. 1978-ban születtem. Feleségemmel, Papp Eszterrel négy gyermeket nevelünk.
Szeretet éhségből, kapcsolódni vágyásból indultam a színészet felé.
Egy idő után a bábszínház felé vezetődtem, amiért nagyon hálás vagyok.
Azt hiszem egyre jobban szeretek kapcsolódni az emberekkel: nézőkkel, alkotótársakkal, a megszülető anyaggal. Hálás vagyok!
Dupák Fanni vagyok, idén diplomáztam az Újvidéki Művészeti Akadémia magyar nyelvű színész szakán. 2009-ben tapasztaltam meg először igazán a színpad erejét. Éveken keresztül szerettem volna részt venni versmondó versenyen, de a szinte érthetetlenségig fajuló beszédhibáim miatt a tanáraim sosem engedték. Egy egész nyáron keresztül minden hétköznap logopédushoz jártam és rengeteg verset olvastam. Ezek által tudtam először megélni, hogy beszélhetek bármiről, minden érzést megélhetek szabadon. A színház pedig csak tetőzte ezt az élményt. Itt bárki lehetek, és nem fontos, hogy ki vagyok. Az önkifejezés mellett nagyon fontos még számomra a színház közösségi ereje. A színház által több leszek, akár színészként, akár nézőként élem meg az élményt és szeretném is kipróbálni magam, amiben csak lehet.
Rózsa Teodóra a nevem, bábozás a kenyerem. Már, vagy 25-ször virágzott azóta a Tisza Szegednél, amióta először húztam fel a kesztyűt, azaz egy kesztyűsbábot. Beleszerettem. Beszippantott ez a sokrétű, sokszínű világ. Töretlenül hiszek a mesékben, és persze a tündérekben, manókban, sárkányokban és azt sem bánom, ha éppen” lóvá tesznek”. Remélem soha nem fogy ki a szél a vitorlánkból, hiszen játszani, játszva nevelni, együtt nevetni jó! Leszel a játszótársam?
Csortán Zsóka
Mint pittypang a szélben így repültem én is a mesék, a történetek birodalmába, ahol részesévé váltam egy csodapalota felépítésének. Olyan palota ez, mint egy barátságos kis kunyhó, nincs benne arany, gyémánt, de aki ide belép elvarázsolódik, és bármi lehet. Bábszínház. Szeretem benne a játékot, a kreativitást, az előadások megszületésének minden pillanatát: a gondolkodást, a fa illatát, a vésőt, a festéket a kezemen, a tollat, a szövegkönyvet és szeretem, amikor készülő bábu tekintete először találkozik az enyémmel. Szeretem a várakozás csöndjét, amikor a gyerekzsivaj elcsitul és tágra nyílt tekintetek szegeződnek a színpadra. Szeretem a tátott szájú gyerekarcokat, a harsány nevetést, a sugdolózásokat. Ilyen ez a palota, itt vagyok itthon, és „kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám”. Hozzánk.
Biró Gyula
Színész, bábos. De leginkább bábos-színész. Állítólag kényszeresen rendmániás, olykor introvertált, de elvileg vicces. Vannak dolgok, amiket nem szeretek, de a jó musicaleket, a videójátékokat, a misztikus sorozatokat és a bőrcuccokat például igen. Nagyon érdekel a mozgásszínház és a bábszínház kapcsolata. Ez a fúzió inspirál leginkább, ebben az egybeolvadásban látom a legnagyobb kihívást és szakmai kiteljesedést. 2015 óta vagyok a Békéscsabai Napsugár Bábszínház állandó tagja. A bábjátékkal legelőször 2013-ban, az I. Bábos Drámaíró Versenyen találkoztam, mint színész. Mivel hagyományos színházi közegből érkeztem, újszerűen hatott rám és izgalmas volt megtapasztalni, hogy mennyire absztrakt gondolkodás, mennyi kreativitás és milyen összetett felépítés jellemzi a bábszínházi alkotói munkát. A Békéscsabai Napsugár Bábszínház vezetőségének köszönhetően újabb és újabb lehetőséget kaptam, hogy kipróbáljam magamat a bábjáték különböző stílusaiban. Innentől egyenes út vezetett számomra a bábművészet felé. 2015-ben a Békéscsabai Napsugár Bábszínház társulatához szerződtem. Olyan űr töltődött be az életemben, ami mindig jelen volt, de nem tudtam magam sem, hogy mi az. Idővel rá kellett jönnöm, hogy az alkatom túlságosan behatárol színészként hagyományos színházi előadásokban. Viszont annak a lehetősége, hogy bábszínpadon bármi lehetek, valamint az a fajta művészi szabadság és az a folyamatos, komplex összművészet, ami egy bábszínházi előadás megszületésekor jelen van, kivételes és mámoros. Ez az, ami igazán feltölt a munkám során.
- csapat
Horgas Ráhel vagyok, 28 éves. Budapesten születtem, majd miután diplomát szereztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem Bábszínész szakán, 2022-ben Kecskemétre költöztem, hogy a Ciróka Bábszínházban kezdhessem a pályát, mint társulati tag. Egyre közelebb kerül hozzám a báb műfaja, mert úgy érzem és tapasztalom, hogy rengeteg érdekes és színes rétege van, én pedig szeretek felfedezni.
Lendváczky Zoltán vagyok. 2008-ban végeztem a Színház és - Filmműveszeti Egyetem bábszínész szakán. Gyerekkoromtól vonzódom a film világához, ezért már jó korán elképzeltem, hogy filmszínész leszek. Rajongtam a moziért és a filmekért. Miután felmehettem a vetítőbe még jobban elvarázsolódtam. Aztán jóval később a színház közelébe kerültem, egyszerűen vonzott a dolog. Megfordultam kisebb és nagyobb társulatokban, mígnem az egyikben, kezembe került egy báb. Fodor Tamás a Stúdió K akkori vezetője, a színházi élet megkerülhetetlen mestere, ikonja adta a kezembe. Azóta is hálás vagyok neki, hogy megismertette velem ezt a műfajt, ami olyan színes, gazdag spektruma a színpadi gondolkodásnak, kísérletezésnek az egyéni vízióknak, és kitűnő alkotóknak, ami nélkül nem érdemes értékes, érvényes, korszerű és izgalmas színházat csinálni.
Rácz Mihály
Szeged kellős közepén pottyantott le a gólya, erre a földgolyóra. Aztán nőttem, játszottam, cseperedtem, amit úgy éreztem megszerettem. Ilyen volt a színház is, gondoltam, -be kéne ezt biflázni. Cegléd tanoda, három évem oda. Suli végén Kövér Béla Bábszínházba, na itt szerettem a bábozásba. Jó pár év telt itt szerelemben, ezért is mentem el az egyetemre. Na jó, ez csak főiskola, de nem vagyok a rím faragók felső foka. Marosvásárhely a hely hol ezt elvégeztem, visszajöttem, de nem végeztem. Egy évtized, sőt már régebb óta, hogy itt vagyok, örülök bábszínház, hogy benned dolgozhatok!
Soós Emőke
– Mi leszeeeel, bábszínééész? Olyan kis hülyéskedős a gyerekeknek? – röhögött fel egy ismerősöm és tartotta fel a kezét, mint egy igazi bábos, akinek már régen járt bábu a kezében.
És igen, az lettem. Nem is sejtettem, mikor gyermekkoromban a székelyudvarhelyi pionírházban Torkos Jancsi koreográfiáját és dalát adtam elő a bábszakkörös társaimnak, hogy később ez lesz a foglalkozásom, ebből fogok úgy ahogy megélni.
2023-ban volt éppen 25 éve, hogy találkoztam a művészi bábjáték világával. Azóta is hiszek a bábu és a közösség erejében.
Volt idő, amikor úgy éreztem, eljött az „ittavégefusselvéle”, de a Nagy Bábjátékos újra megerősítette a zsinóromat és lám, ismét mókázhatok, dalolhatok kedvemre az időm végezetéig.
Spergel Anna
Egyszer volt, hol nem volt, egy harmatos nyári hajnalon megszületett Anna királykisasszony. Bájos ordítása betöltötte a főváros macskaköves utcáit. Ahogy napról napra cseperedett, egyre jobban megismerte a palotát, amelyben élt. Ebben a régi, ódon épületben a királyleányok és királyfiak naphosszat csak tollaslabdáztak. Anna királykisasszony is játszott velük eleinte, ám egy idő után borzasztóan unni kezdte ezt a fajta elfoglaltságot. Ő sokkal inkább szeretett énekelni, táncolni, és bábszínházat játszani. Ezért aztán elhatározta, hogy útnak indul, és megkeresi azt a helyet, ahol a királyleányok és királyfiak kedvenc elfoglaltsága hasonlatos az övével. Addig ment, mendegélt, amíg Szeged városába nem ért. Itt rálelt egy aprócska bábszínházra, amely olyan szép volt a szívének, mint egy ékszeresdobozka. Innentől kezdve minden nap azzal foglalatoskodott, ami a legkedvesebb volt számára. Ha nem hiszed, gyere be a bábszínházba, és járj utána.
- csapat
Szekeres Máté vagyok, 29 éves. Két éve szereztem diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán. Pályámat a Ciróka Bábszínház társulati tagjaként kezdtem. A véletlen szülte, hogy színházzal kezdtem foglalkozni, mint ahogy az is a véletlenek sorozatának az eredménye, hogy a bábszínház szerelmese lettem. Számomra a bábműfaj egy végtelen asszociációs labirintus, amiben szeretek csapatban, vagy akár egyedül is eltévedni.
Nikodémusz Hajnalka
Halihó! Sziasztok! Emlékeztek rám? Igen én vagyok az, a jógázó béka a gomba alól, és Jeremiás a hóember, és Lola malac és Fiametta kisasszony dadája, és én vagyok Pinokkió is. Már sok- sok éve játszom veletek, és nektek, lehet, hogy már a szüleitek is kalandoztak velem a mesék világában, és remélem még a ti gyerekeiteket is szórakoztathatom még. Nagyon szeretem Szegedet, a Tiszát, a házakat, tereket… Itt születtem, nőtem fel alapítottam családot, született három lányom. De amióta először beléptem a bábszínházba elvarázsolt, azóta két családom van, a bábosok, és ti is kedves közönség! Remélem hamarosan újra találkozunk, és együtt élünk át új kalandokat a bábszínház csapatával új vizeken. Tehát kalandra és mesére fel!! Hajrá Ja, és ha az utcán találkozunk nyugodtan hívjatok Hajninak arra is hallgatni fogok!
Presits Tamásnak neveztek el a szüleim, egy Balaton közeli kisvárosban, a Szent György-hegytől körülbelül 5 km-re, abban az évben, amikor a Japánok kitalálták a ‘Hello Kitty’ macskát. Én is macskaféle vagyok. A kínai horoszkóp szerint Fa-Tigris. A Fa-Tigris szeret játszani, szeret szerepelni, szeret a középpontban lenni. Az ‘aszcendensem’ is Oroszlán, „az is egy macska, csak egy kicsit nagyobbacska” – írja „Rímhányó”. Tűzhányó teremtette a Tanúhegyeket is, ahol születtem, és ahol szőlőt művelhettem nagyapámmal, édesapámmal a Szent György-hegyen, a bazaltorgonák alatt. Bennem is ég a tűz, hömpölyög a láva, de akkor még nem sejtettem, hogy az életem egészen más lesz, mint a környezetemben élőké. Budapestre kerültem, a Nemzeti Színházhoz, ma Pesti Magyar Színháznak hívják. Ott lettem színész. Hosszú „szakmai út” vezetett Szegedre. Feleségem vezetett be a bábszínház rejtelmeibe, néztem az előadásokat, eljutottam néhány bábfesztiválra, és annyira megtetszett, hogy 2016 tavaszán felvételt nyertem ebbe az intézménybe. Rajongok a bábokért, imádok gyerekeknek játszani, és nem is gondoltam prózai színészként, hogy ennyire csodálatos és sokrétű kihívás bábokkal és tárgyakkal modellezni világunkat és az érzéseinket. Egy újabb tudással gazdagodtam, még mindig játszom felnőtt prózai és zenés színházat, de már másképp! A bábozás megtanított precízebbnek, lényegre törőbbnek és alázatosabbnak lenni. Visszahat az életemre is. Kisebbik lányom már Szegeden született. Neki is sokat bábozom. Ő is egy macska: Oroszlán.
Czumbil Emőke
Nagyon szeretek csodát teremteni. Emlékszem, kisgyerekként, mikor megtudtam a Mikulás meg az Angyal mibenlétét, cseppet padlóra kerültem. Aztán jött az első karácsony, amikor már én is angyalkodhattam, és a szüleimmel együtt varázsolhattam
a kistestvéremnek – imádtam azt az időszakot, amikor ő még nem látott be a színfalak mögé, csak tiszta szívvel elmerült
a megteremtett pillanatban.
Ma már a gyermekeim arcán láthatom viszont ezt a fajta, semmihez sem hasonlítható örömöt, és ezért végtelenül hálás vagyok
a Jóistennek, mint ahogy azért is, hogy Ő már a felvételin tudta, amit akkor én még nem, hogy a bábszínház nagyon hasonlít
a karácsonyra. Az alaphelyzet ugyan az: a csodát csak hittel lehet megélni; ezért is szeretem azokat a bábszínházi formákat, amiben eltűnik a mozgató. Jól esik belemerülni a próbafolyamatba, kiszámolni, lemérni, technikailag kitalálni, előre összekacsintani, hogy na itt majd biztos le fog esni az álluk a csodálkozástól.
És ha szerencsénk van, akkor a teremtett világ önálló életre kel, hogy nekünk is leeshessen az állunk a csodálkozástól.
Gyarmati Éva vagyok, színész.
Miskolcon születtem, Balatonlellén nőttem föl, Kaposvárra jártam gimnáziumba, azután évekig Budapesten éltem, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen diplomáztam, ezt követően pedig Békéscsabára költöztem – 2017 szeptembere óta élek itt és dolgozom a Napsugár Bábszínházban.
Nem készültem bábszínésznek, mégis így hozta a sors, és ez egy rendkívül izgalmas kihívás számomra. Bár az egyetemen érintőlegesen már találkoztam a bábszínház műfajával, igazán a Napsugaras próbafolyamatok és előadások alkalmával lett lehetőségem megismerni ezt a csoda-világot és elmélyedni titkaiban.
Legelső bábom egy kismanó volt, akit Takknak hívnak, és aki a Csíkos csoda című babaelőadásunkban szerepel.
Szeretem, hogy itt minden nap lehet valami újat tanulni, szeretem, hogy fel tudok nézni tehetséges kollégáimra, akikkel a magánéletben is szívesen töltjük együtt az időt, szeretem, hogy gyerekeknek adhatunk örömöt, nevetést, élményt a munkánkkal, szeretem a családias légkört és a vidám hangulatot, ami a Bábszínházban uralkodik.
Bár minden eddigi munkámban találtam olyan dolgot, amit élveztem és értékeltem, ha ki kellene emelnem közülük a szívemnek legkedvesebbeket, akkor a következő előadásokat választanám: A helység kalapácsa, Vadhattyúk, Pán Péter, Léghajó a Bodza utcában, Hétszínvirág és Paprika Jancsi.
