Kétezer fő foglalkoztatására nyílik lehetőség a közművelődésben

2020. december 7. 18:40 | behir.hu

Kétezer fő foglalkoztatására nyílik lehetőség a közművelődésben az egyéves időtartamú Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretében, amely kormányzati támogatással valósul meg 5,5 milliárd forintból.

Mint a Nemzeti Művelődési Intézet hétfői közleményében kiemelik, a közművelődés a kulturális alapellátás meghatározó hálózata. A Magyarország 3155 településén működő 6291 közművelődési intézmény, közösségi színtér, kulturális civil szervezet mintegy 67 millió látogatót, kulturális érdeklődőt ér el éves szinten.

A programban a településeken dolgozó munkatársakat 2020. december 1-jétől 2021. november 30-ig foglalkoztatja a Nemzeti Művelődési Intézet. A program alapja egy törvénymódosítás, amely szerint minden településen szükséges, hogy minimum középfokú végzettségű szakembert alkalmazzanak az önkormányzatok. A most indult programnak köszönhetően a települések élete közösséget összetartó szakemberekkel gazdagodik, hiszen hiába van a művelődésnek tere, ha nincs olyan szakember, aki tartalommal tölti meg azokat - idézi a közlemény Fekete Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárát.

A közlemény szerint a programról tartott hétfői online sajtótájékoztatón Szedlacsek Emília szakmai igazgató felidézte, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet 2013 és 2018 között nagy tapasztalatra tett szert nagyobb létszámú foglalkoztatási programok koordinálásában, a kapcsolódó képzések, felmérések megszervezésében.

A szervezet az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított támogatás révén valósítja meg a programot, amelyben 2000 fő foglalkoztatására lesz lehetőség közösségi színtereken és közművelődési intézményekben. Megvalósul a programhoz kapcsolódóan a foglalkoztatottak szakmai képzése és szakmai tevékenységek elindítása, ezzel segítve az önkormányzatok feladatellátási kötelezettségét.

A programba való bekapcsolódással a települési önkormányzatok teljesíteni tudják a jogszabályok által meghatározott képzettségi minimumot. A programhoz való csatlakozás feltétele, hogy az önkormányzat a programba bevont személy továbbfoglalkoztatásáról nyilatkozzon, valamint hogy erről megállapodást kössön a Nemzeti Művelődési Intézettel.

Forrás: MTI

További programok »

FEL