Két új játékossal vált teljessé az Előre tavaszi kerete

2024. február 22. 16:47 | Kovács Dávid

Kovács Gergő és Himics László csatlakozott az NB III-as bajnokság folytatására készülő Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapatának játékoskeretéhez.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, négyen érkeztek a csabai csapathoz a téli átigazolási időszakban, az őszi kerethez képest pedig hatan már nem lila mezben futnak ki a pályára. Azóta az is kiderült, hogy Váradi Ádám a szintén NB III-as, az Észak-keleti csoportot vezető Putnokhoz, míg Máris Dominik az NB II-ben jelenleg utolsó helyen áló Mosonmagyaróvárhoz távozott.

A csabai klub csütörtökön hivatalos oldalán bejelentette, hogy két új játékos írt alá a csapathoz: belső védő pozícióba érkezett a fiatal 21 éves, közel 200 centiméter magas Kovács Gergő, aki Fehérgyarmaton kezdte pályafutását, most pedig már lila-fehér színekben harcolhatja ki a feljutást.

Himics László támadó középpályásként segíthet az együttesnek, a 22 éves játékos Kisvárdáról teszi át a székhelyét Békéscsabára és a felkészülési mérkőzések, valamint a tréningek folyamán maximálisan meggyőzte a szakmai stábot alkalmasságáról. A 2020/2021-es idényben már az OTP Bank Ligában is bemutatkozhatott, úgyhogy összességében jelentős tapasztalattal bír.

A lilák a jövő heti tavaszi rajt előtt szombaton, az FTC második csapata ellen lépnek pályára felkészülési mérkőzésen.

 

További programok »

Labdarúgás

Labdarúgás: A Békéscsaba kiütéssel nyerte az Előrék csatáját

Újabb hazai mérkőzés következett a listavezető Békéscsaba 1912 Előre számára a labdarúgó NB III dél-keleti csoportjában, ezúttal a 6. helyen álló BKV Előre látogatott a Viharsarokba. A fővárosiak két vereségből érkeztek Békéscsabára, míg a hazaiak jó formában voltak, hiszen az elmúlt négy mérkőzésüket megnyerték és ebben a naptári évben még nem is szenvedtek vereséget.
2024. április 21. 19:16
FEL