Veretlen a nyeretlen ellen – az Előre a Kövesdet fogadja vasárnap

2024. augusztus 17. 06:41 | Kovács Dávid

Második hazai mérkőzésén lép pályára vasárnap a Békéscsaba 1912 Előre. Csató Sándor együttese a tavasszal még első osztályú, az NB II-es szezont azonban gyengén kezdő Mezőkövesdet látja vendégül a Kórház utcai stadionban.

A csabaiak kiválóan mutatkoztak be hazai pályán az új idényben, hiszen 3-0-ra legyőzték az Ajkát két héttel ezelőtt. Kovács Gergőék ezt követően 0-0-s döntetlent játszottak Soroksáron, így három mérkőzés után is veretlenek és egyelőre a védekezés is jól működik.

– Szerintem jól kezdett a csapat, mindig jó egy veretlenségi szériát minél tovább fenntartani, reméljük tudjuk folytatni ezt a sorozatot. Jó a csapategység, ezt igazolja az is, hogy egy gólt kaptunk, azt is csak pontrúgásból. Összeszokott védelemként funkcionálunk, mindig kisegítjük egymást, szerintem jól működünk hátul – fogalmazott a csabaiak védője, aki bízik abban, hogy újra ki tudják szolgálni a közönséget és ismét nyernek majd hazai pályán.

A lilák három forduló után öt ponttal a 5. helyen állnak, a vasárnapi ellenfél azonban nem kezdte jól a bajnokságot, a Mezőkövesd egy döntetlen mellett két vereséget szenvedett. Csató Sándor vezetőedző szerint hozzájuk hasonlóan a borsodiak is jelentősen átalakultak a nyári szünetben, így mindkét csapat játéka javulhat még a közeljövőben. 

– A védekezésünkön is kell még dolgozni, Soroksáron több lehetőséget engedélyeztünk az ellenfélnek, mint azt szerettük volna, emellett a támadásvezetéseink egy kicsit halványabbak voltak, erre mindenképp figyelni szeretnénk már a hétvégén is. Egy olyan csapat jön, aki tavasszal kiesett az NB I-ből, nagy változásokon ment keresztül, több, mint tíz játékost igazoltak, úgyhogy egy kicsit sötét lónak számítanak egyelőre, de erre is fel kell tudnunk készülni – figyelmeztetett a szakvezető.

A vezetőedző az előző mérkőzésen két sárga lap után kiállított Vólent Rolandra eltiltás miatt biztos, hogy nem számíthat, emellett azonban jó hír, hogy a régebb óta sérült játékosok közül lesz olyan, aki már bekerül a keretbe vagy pályára lép a második csapatban. A vasárnap 19 órakor kezdődő mérkőzésen Jakab Árpád fújja majd a sípot, munkáját asszisztensként Sinkovicz Dániel és Nagy Viktor, tartalékjátékvezetőként Kakuk Szabolcs segíti majd.

Az összecsapást hétfőn 21 órától felvételről láthatják a 7.Tv-n!

 

LABDARÚGÓ NB II
4. FORDULÓ

Augusztus 18. (vasárnap)
17.30 Budafoki–Kazincbarcika, Szentlőrinc–Csákvár
19.00 Kisvárda–Kozármisleny, Budapest Honvéd–Ajka, Szeged-Csanád GA–Soroksár, Békéscsaba–Mezőkövesd, Gyirmót FC Győr–BVSC
Augusztus 19. (hétfő)
20.00 Vasas–Tatabánya

 

A TABELLA ÁLLÁSA A 4. FORDULÓ ELŐTT:

1. Szentlőrinc 9 pont (7–2) 2. Gyirmót 9 (6–2) 3. Vasas 7 (6–3) 4. BVSC 7 (2–0) 5. Békéscsaba 5 (4–1) 6. Kozármisleny 5 (3–1) 7. Budafok 4 (5–5) 8. Bp. Honvéd 4 (4–5) 9. Csákvár 3 (4–5) 10. Tatabánya 3 (3–4) 11. Kisvárda 3 (3–5) 12. Szeged-Csanád GA 2 (2–3) 13. Kazincbarcika 1 (4–6) 14. Soroksár 1 (2–5) 15. Mezőkövesd 1 (1–5) 16. Ajka 1 (0–4)

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL