Két nap a nagy napért: 21. Esküvő Kiállítás a Csaba Centerben

13:00 | Fajó Attila

Immár huszonegyedik alkalommal rendezik meg január 10 és 11. között a régió legnagyobb esküvőkiállítását Békéscsabán. A két nap alatt számos szolgáltató vonultatja fel kínálatát, elsősorban a nagy napra készülő ifjú párok számára.

A hagyományosan év elején megrendezett esküvő kiállítás számos érdeklődött vonz Békéscsaba bevásárlóközpontjába. Az évről évre növekvő számú kiállítók nem csak helyből érkeznek.

– 2005 óta rengeteg kiállítóval, szolgáltatóval dolgozhattunk együtt. Számos visszajáró partnerünk van, hiszen a régióban, Békés vármegyében ez a legnagyobb esküvőkiállítás, amire mindig nagy figyelem irányul. Idén Budapesrőlk is akad kiállítónk, ami azért is kuriózum, hiszen a csabai származású Dénes Dalma nevével fémjelzett, DADO macramewonders esküvői ruha tervező és készítő divatcég is képviseltti magát idén a kiállításunkon– mondta el Kocsis-Sajti Anikó, a Csaba Center marketingvezetője.

 

A hétvégi rendezvény két napja alatt az év jegyespárja szavazást is lebonyolítják, akikre az áruház weboldalán lehet majd szavazni. Emellett a bevásárlóközpont nyereményjátékokat is rendez a kiállításon résztvevőknek.

– Megéri a fiatal pároknak versenyezni, hiszen a szerencsés nyertes félmillió forint jutalomban részesül a kiállítóink jóvoltából. Ám a szavazok is jól járhatnak, hiszen 3 darab 10.000 forintos vásárlási utalvány is kisorsolunk a hétvégén. Az esküvő kiállítás részletes programjáról itt tájékozódhatnak olvasóink. 

 

További programok »

FEL