22. születésnapjára készül Békéscsaba bevásárlóközpontja

2023. november 21. 13:18 | D. Nagy Bence

November 23-án, csütörtökön immár 22 éve lesz, hogy a Csaba Center főbejáratánál a szalagátvágást követően a vásárlók elindulhattak feltérképezni az üzleteket. Kedden délelőtt Hrabovszki György, a bevásárlóközpont igazgatója vendégelte meg a helyi sajtó képviselőit, és számolt be a közelgő ünnepnap kapcsolódó programjairól

A Jankay Kávéházban megtartott tájékoztatón Hrabovszki György és Kocsis-Sajti Anikó, a center marketingvezetője ismertették a november 24. és 26. közötti születésnapi programok menetét, eseményeit.

– Bűvös szám számunkra a 22-es, ezért a születésnap körüli nyereményjátékainkat, akcióinkat is próbáltuk úgy kitalálni, hogy szerepet kapjon benne a kettes szám, illetve maga a huszonkettő – vezette fel a tájékoztatót a létesítmény igazgatója. Elmondta: tavaly kétnapos programsorozatot szerveztek, idén ezt még egy nappal megfejelték, és ahogy az elmúlt két évtizedben folyamatosan, úgy a mostani születésnapra is olyan sztárvendégeket nyertek meg maguknak, akik minden korosztályt képesek megmozgatni.

Jobb szélen és középen: Kocsis-Sajti Anikó marketingvezető és Hrabovszki György, a Csaba Center igazgatója. (Fotó: D. Nagy Bence/behir.hu)

 

– Pénteken a Kowalsky meg a Vega foglalja el a színpadot, szombaton pedig előbb Veres Mónika 'Nika', majd Horváth Tamás ad koncertet, aki tavaly akkora sikert aratott, hogy úgy döntöttünk, "visszatapsoljuk" – idézte fel Hrabovszki György. Hozzátette: vasárnapra családi nappal készülnek, így aznap 10 és 18 óra között folyamatos kikapcsolódási lehetőséget igyekeznek biztosítani a kisgyermekkel érkezőknek is.

A nyeremányjátékok kapcsán az igazgató elmondta: két hete fut már a Szerencse Kulcsa nevű akciójuk, amelyben minden, 5000 Ft felett vásárló (és a blokkot a pultnál felmutató) vendégük részt vehet. Elhangzott, hogy az első héten, rögtön az első nap a legnagyobb heti nyereményt, a 22 x 22.000 Ft értékű Csaba Center Vásárlási Utalványt vitte haza a Fortuna kegyeibe fogadott látogató. Hasonló játékba csatlakozhatnak be a 24-én, pénteken és 25-én, szombaton a plázába látogatók, akiknek a Csaba Center applikációjá által generált QR-kódot kell bemutatniuk az esetleges nyeremény érdekében.

***

Miközben a kulcsos játék know-how-ját hallgattuk, egy szerencsés vásárló sikeresen kinyitotta a pénznyereményeket tartalmazó üvegkalitkát, amely azonnal fülsüketítő riadót fújt. Hrabovszki György gyorsan hozzátette: az időzítést tervezni sem lehetett volna jobban, de máskülönben tényleg nem tudják befolyásolni: a véletlenszám-generátorral ellátott szerkezet épp azért fut ezen a néven, hogy megőrizzék a "verseny" tisztaságát.

– Az ilyen véletlenek marketingértéke ugyanakkor felbecsülhetetlen – tette hozzá jókedveűen a Csaba Center direktora. 

Galéria

 

További programok »

FEL