Két nap a makettek bővületében – A legszebb alkotások a Csabagyöngyében

2025. szeptember 9. 13:54 | Bimbó Lajos

Idén már harmincegyedik alkalommal rendezik meg a Körös Makett Kupa – Nemzetközi Makett Kiállítást és Versenyt Csabagyöngye Kulturális Központ Agóra termében szeptember 20. és 21. között. A több mint háromszáz modellt felvonultató rendezvény kiemelt kategóriái a MiG-21-es vadászrepülőgép és a különleges feladatot végző harcjárművek lesznek.

A kétnapos rendezvényről Varga Anna, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója és Bodó Imre, a Körös Makett Klub vezetője tartott sajtótájékoztatót.

Varga Anna elmondta, a rendezvény minden évben sikeres, a látogatottsága pedig nagy, az emberek szeretik a maketteket, a makettezők pedig a békéscsabai kiállítást és versenyt.

– A Csabagyöngye Kulturális Központ számára mindig fontos, hogy ha van egy közösség, amennyiben igénye és lehetősége van, akkor meg tudja mutatni magát. Ez a makett klub esetében már a kezdetektől így van. Örülünk, hogy ez a hagyomány megmaradt és annak is, hogy évről-évre egyre nagyobb az érdeklődés – ismertette Varga Anna.

 

 

A Körös Makett Klub seregszemléjére az első napon személyesen is lehet nevezni, de már elindult az előnevezés. A versenyre nemcsak az ország minden tájáról érkeznek nevezők, ebben az évben is lesznek külföldi résztvevők, román, szlovák, szerb és horvát modellezők küldik el legféltettebb kincseiket.  

Bodó Imre, a csabai egyesület elnöke kiemelte, idén is két kiemelt kategóriát jelöltek meg, az egyik a MiG-21-es vadászrepülőgépek flottája, a másik pedig a különleges feladatot végző harcjárművek arzenálja lesz.

– Harminckilenc kategóriában hirdetünk idén is versenyt. Az előnevezés már elindult az internetes oldalunkon. Idáig körülbelül száz munkát neveztek be, háromszáz-háromszázötven makett szokott érkezni hozzánk. Főként repülők és harcjárművek kategóriákban neveznek a legtöbben, de nagyon erős az autós mezőny és a hajók is jelentős számmal szerepelnek – sorolta Bodó Imre.

 

 

A Körös Makett Kupa – Nemzetközi Makett Kiállítás és Verseny azonban nemcsak a kiállított modellekről szól, hiszen ezúttal is színvonalas kísérő programokról gondoskodtak a szervezők. A közkedvelt airsoft fegyverbemutató mellett, modellbörze is várja a látogatókat, de előadások és Gyűrűk Ura kiállítás is színesíti majd a kétnapos rendezvényt.

 

 

A nemzetközi seregszemle a díjátadókkal zárja kapuit, amelyen nemcsak a kategóriák legjobbjait választják meg, hanem a kiállítás legszebb makettjét is.

 

Galéria

További programok »

Kultúra

FEL