Két magyar érem és két országos csúcs Salt Lake Cityben

2016. november 13. 13:01 | Laczkó Viktória

Liu Shaolin Sándor 1500, míg Kónya Zsófia 1000 méteren állhatott dobogóra a rövidpályás gyorskorcsolyázók Salt Lake Cityben zajló világkupa-fordulójának szombati versenynapján - előbbi ezüst-, utóbbi bronzérmes lett - írja az MTI. 

Az 500 méteren világbajnok és a múlt heti vk-n győztes Liu Shaolin ezúttal a leghosszabb távon remekelt. A nemzetközi szövetség (ISU) honlapja szerint a pénteki selejtezős futamának megnyerése után szombaton az elődöntőből is elsőként lépett a fináléba, ahol végül az 1000 méter kanadai vb-ezüstérmese, Samuel Girard mögött lett második.

Ebben a számban a magyar csúcs is megdőlt, csakhogy ezt nem Liu Shaolin érte el. Burján Csaba az elődöntőben 2:10.230 perc alatt ért célba, ezzel közel két másodpercet javított egy nappal korábban felállított országos rekordján. A 22 éves versenyző viszont így is csak negyedik lett a futamában, azaz a B döntőre kvalifikálta magát, de azt meg is nyerte, így összességében nyolcadikként zárt.

A nap másik magyar érme Kónya Zsófia nevéhez fűződik: a szocsi olimpia után visszatért gyorskorcsolyázó a negyeddöntőből elsőként, az elődöntőből másodikként jutott a legjobbak közé, ahol aztán a hatfős futamban harmadik lett. Az országos csúcsot ezen a távon is más érte el: Bácskai Sára Luca még a vigaszági negyeddöntőben 1:29.369 perces idejével döntötte meg a sérülése miatt hiányzó Heidum Bernadett több mint négyéves rekordját (1:30.163).

Ami talán kissé kellemetlen meglepetés volt szombaton, hogy egyik magyar váltó sem jutott fináléba. A múlt héten harmadik 3000 méteres női staféta a dél-koreaiak, hollandok és franciák mögött, az egy hete győztes 5000 méteres férfi négyes pedig a holland, kazah, francia kvartett mögött lett negyedik és került a B döntőbe.

Két világcsúcs is született szombaton, ráadásul a nők 1500 méteres versenyében a későbbi győztes, hétszeres világbajnok dél-koreai Csoj Min Dzseong az elődöntőben elért 2:14.354 perces idejével a legrégebben fennálló, több mint nyolcéves rekordot adta át a múltnak. A másik világcsúcsot a férfiak 1000 méteres vigaszági negyeddöntőjében a szintén dél-koreai Hvang Dae Heon korcsolyázta 1:20.875 perccel. A fináléban ő végül második lett.

FEL