Két járművel gazdagodott a katasztrófavédelem arzenálja

2018. június 21. 11:45 | Papp Ádám Sándor

Újabb járművekkel gazdagodott a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állománya. A két új szolgálati járművet: egy Heros-Rába Aquadux-X típusú fecskendőt, valamint egy új Volkswagen 2H Amarok típusú terepjárót csütörtökön reggel hivatalosan is üzembe helyeztek.

A fejlesztésnek köszönhetően megyénkben immár a hetedik új, magyar gyártású gépjárműfecskendő érkezik, amely segíti a térség lakosságát – kezdte köszöntőjét a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei igazgatója. Ezt követően Kiss András tűzoltó ezredes elmondta azt is, hogy a gépjárműfecskendő mellett az új terepjáró a helyszíni műveletirányítást, valamint tűzvizsgálati tevékenységet szolgálja majd. A szakemberek a gépjárműfecskendőt Mezőberényben, még a terepjárót a tervek szerint egész megyeszerte használják majd.

 

Volkswagen Amarok típusú KMSZ terepjáró (Fotó: P.Á.)

 

A gépjárműfecskendővel kapcsolatban a megyei igazgató kiemelte: a Magyarországon bekövetkező káreseményeket elemezve megállapítható, hogy azok számát, nagyságát, egyre inkább a klímaváltozás kedvezőtlen hatásai, hazánkra eddig nem jellemző szélsőséges időjárási körülmények (lokálisan jelentkező szélviharok, jégviharok, felhőszakadások, ár- és belvizek, villámárvizek; tartós szárasság) határozzák meg.

Kiss András felidézte, hogy országszerte 2014-ben a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban indították el a hazai járművek beszerzését és üzemeltetését.

- A 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozóan lehetőség nyílt a katasztrófavédelem eszközállományának uniós forrásból történő fejlesztésére. A klímaváltozás következtében a katasztrófavédelmi feladatok is változnak. A fejlesztési irányokat a katasztrófavédelmi szervek feladatainak megfelelően határozzák meg, melynek legfontosabb célja, hogy növeljék a lakosság biztonságérzetét, és javítsák az ország mentő-tűzvédelmi rendszerének lefedettségét. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program segítségével több mint száz HEROS Aquadux-X 4000 típusú tűzoltó gépjárműfecskendő került be a rendszerbe. A korszerű gépjármű és felszereltségének beszerzési ára 132 millió forint, a teljes projekt összköltsége 14,5 milliárd Ft – hangsúlyozta a megyei igazgató.

 

A két jármű kulcsait átadták a szakembereknek (Fotó: P.Á.)

További programok »

Önkormányzati hírek

Visszatekintő Paláncz György alpolgármester, képviselő 8.vk. – Fidesz-KDNP

Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban Paláncz György beszámolóját olvashatják.
2024. április 18. 13:00
FEL