Két év telt el azóta, hogy 2016. január elsejével egy korábban meghozott törvényi rendelkezés értelmében hazánkban megszűnt a természetesvízi kereskedelmi célú halászat. A horgászok több évtizedes vágyálma vált ezzel valóra, amelyet a halfogás szerelmesei itt a Körös-vidéken egy közös óévi vízparti koccintással tettek akkor ünnepivé. De vajon tényleg volt okuk ekkora örömre? Igen. Az idő őket igazolta.
Két éve, 2015. december 31-én délelőtt a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének felhívására horgászok gyülekeztek a Békési kishajó kikötő területén, hogy a Kettős-Körös partján egy közös pezsgős koccintással köszöntsék azt a történelmi új évet, ahol a magyarság évezredes múltjában először nem fogják halászhálók vámolni a természetes vizeket.
A békési duzzasztónál rögtönzött baráti hangvételű találkozón eme piros betűs dátum apropóján számos horgász élt a lehetőséggel, hogy megszoríthassa horgásztársai kezét. Az ünnepélyes pillanatokat emelve több horgászvezető, így dr. Hunya Miklós, a KHESZ elnöke és Láda Gáspár, a Magyar Országos Horgász Szövetség alelnöke is méltatta a hazai vizeket érintő pálfordulás jelentőségét, illetőleg előrevetítette azt a reményteljes jövőképet, miszerint a halászati hasznosításból „felszabadult” vizek, az akkor éppen küszöbön álló újraosztás miatt nagy valószínűséggel horgászati hasznosításba kerülnek majd.
Azóta két év telt el és a Körös-vidék horgászainak tett ígéretek, megálmodott jövőképek valóra váltak. Békés megye folyói a Tiszáig egységesen KHESZ hasznosításba kerültek, nemkülönben az egyéb vízterületek, holtágak, csatornák.
Legkardinálisabbként két fő kérdés merült fel akkor sokakban. Az egyik, hogy a vízhasznosító horgászszervezetek hogyan fognak megfelelni a hazai vizek életét érintő új kor kihívásainak, illetve hogy vajon igazolódni fog-e a horgászok azon évtizedek óta hangoztatott állítása, miszerint az ipari halászat bizony egyre inkább kizsákmányolja a hazai vizeket és ha megszűnne, az – ha nem is az első években – hosszútávon mindenképpen éreztetné pozitív hatását.
Nos, az első kérdésre az elmúlt két esztendő horgászszervezeti munkája itt a Körös-vidéken egyértelműen példás választ adott. Sohasem látott mennyiségű hal érkezett a vizekbe, a halászati őrzés feltételei ugrásszerű fejlődési íven mentek át, csakhogy a horgászokat leginkább érdeklő két legfontosabb kérdéskört említsük.
Ami pedig a halászatnélküliség hatását illeti? Nem kellett még „hosszútávon” sem várni. Már az első tavaszon lehetett érezni, hogy valami máshogyan van a folyókban. Egészen pontosan, hogy VAN! Több a hal. Leghamarabb ezt természetszerűleg a keszegeken lehetett lemérni. Jöttek. Jövögettek. Rögtön nem csak „kistenyeres” méretben, hanem szebbek is, olyan rég látott„laponyák”.
Óhatatlanul arra gondolt az ember: – Te Jézus! Hát ennyit jelentene, hogy már egyetlen tavasszal vonuló halállománya nem a meslencekben meg a varsákban kötött ki? És hogy: – Úristen! Mennyi tavasz, meg nyár, ősz és tél telt el így?
Aztán a második halászmentes évben a javuló tendencia tovább folytatódott. A kétkilós körösi dévérek, meg a 15-20 kilós pontyok és a nem egy félmázsás harcsa híre – ha még nem is megszokottan –, de a hétköznapok részévé vált. Újból előkerültek a kettős-körösi márnák, a szebb jászok és vannak hírek horoggal fogott 10 kilós süllőkről is. A közösségi oldalak posztjaiban mind gyönyörűbb élővízi fogások, élmények tűnnek fel és érezhető az öröm, amit a körösi pecások annyi és annyi szűkös esztendő után most átélhetnek a folyók vártnál is gyorsabb halállomány-regenerálódását tapasztalván.
Az pedig valóban megnyugtató, hogy e pozitív folyamatokat immár az egész vízrendszerre kiterjedő horgászszövetségi halasítás segíti, ami a korábban halászattal terhelt zárt vizek (holtágak) esetében majdhogynem csodaszámba menő változásokat eredményezett egyes vízterületeken. – „Ennyi pontyot utoljára tizenéve fogtam itt…” – rikkantott fel ekképpen nem egy horgász a Peresen, a Hantoskertin és a többi, jelentősebb halállománytól rég „elárvult” vízterületen.
Persze kétkedők, ellenhangolók mindig vannak, ahogy betlis napok is. Mindig is lesznek. De a reálisan vélekedő többség alighanem összeteszi két kezét: igen, erre vártunk. És ha visszaemlékszünk arra a bizonyos szilveszteri pohárköszöntőre, akkor bizonyára nincs olyan józanítéletű horgász a Körös-vidéken, aki az eredmények összességét tekintve nem az új és még reményteljesebb tavaszt várja, hanem visszavágyik a koccintás előtti horgász-, urambocsá’ halász időkbe...
