Két drogfogása is volt a rendőrségnek szerdán Békésben

2024. október 17. 13:16 | behir.hu

Sarkadon egy helyi férfi új pszichoaktív szereket terjesztett, Szeghalmon egy fiatal ellen pedig azért indítottak eljárást, mert a gyanú szerint kábítószert fogyasztott.

A Sarkadi Rendőrkapitányság október 16-án bűnügyi őrizetbe vett egy sarkadi férfit, mert a gyanú szerint az elmúlt hónapokban új pszichoaktív anyagokat terjesztett a városban. Voltak vásárlók, akik elvitték a tiltott bódító hatású szereket, mások nála fogyasztották el. A rendőrök szárított növényt, növényi törmelékkel töltött cigarettát és kristályos anyagot találtak a lakásán, ezek hatóanyag-tartalmát szakértővel vizsgáltatják meg. Emellett a nyomozók lefoglalták az anyagok adagolásához használt mérleget, a férfi mobiltelefonját és a pénzét is, mert a gyanú szerint azt az összeget, ami az előállításakor nála volt, a tiltott szerek eladásával szerezte – olvasható a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Békés vármegyében október 16-án két körözött embert vett őrizetbe a rendőrség. Egyiküket, egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei nőt a Nyíregyházi Járásbíróság kerestette lopás miatt. A másik előállított egy makói férfi, aki ellen a Szegedi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja adott ki elfogatóparancsot adócsalás miatt.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei október 15-én hajnalban előállítottak egy férfit, mert a gyanú szerint kábítószert fogyasztott. A 22 éves szeghalmi fiatalember kihallgatásán elismerte, hogy a saját termesztésű vadkenderéből sodort cigarettákat, azokat szívta el. Volt nála egy dohányos zacskó is, amiben növényi törmelék volt. A gyorsteszt kábítószerfogyasztást jelzett nála, a rendőrök büntetőeljárást indítottak ellene.

További programok »

Friss hírek

822 ezer forint gyűlt össze az AUT-PONT Alapítványnak a jótékonysági koncerten

Már hagyomány, hogy a békéscsabai önkormányzat minden évben megrendezi jótékonysági adventi koncertjét. Idén Vásáry André lépett fel a belvárosi katolikus templomban. Békéscsaba polgármestere csütörtökön délelőtt hivatalosan is átadta a jótékonysági koncert eredményeként a támogatást jelképező plakettet az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány képviselőinek.
15:38
FEL