Két autó ütközött Orosházán, az egyik sofőr ittas volt

2019. február 18. 16:19 | behir.hu

Összeütközött két személygépkocsi Orosházán. A balesetben vétlen autós elhajtott helyszínről, meg sem nézte, hogy a másik kocsiban utazó házaspár és a gyermekeik megsérültek-e. A férfi a gyanú szerint ittas volt, ezért nem állt meg.

Orosházán, a Rákóczi út és a Kossuth tér kereszteződésében, február 17-én 15 óra 45 perc körül összeütközött két személygépkocsi. Az egyik autó vezetője, egy családjával utazó férfi nem adott elsőbbséget a másik autósnak, ezért történt a baleset. A vétlen járművezető azonban nem állt meg, nem győződött meg arról, hogy valaki megsérült-e és az adatait sem adta meg, hanem elhajtott.

A balesetet okozó férfi, a felesége és a három gyermek nem sérültek meg, de a gyermekek nagyon megijedtek, édesanyjuk vitte el őket a helyszínről. A rendőrök azt a kocsit, amellyel a családot cserbenhagyó autós közlekedett, Orosházán, a Libapiac téren találták meg úgy, hogy nem ült benne senki. Miközben a rendőrök az autót vizsgálták, odament a férfi és elismerte, hogy az ütközéskor ő vezette a járművet úgy, hogy reggel alkoholt fogyasztott. Ezt a szonda is jelezte, ezért a férfit előállították mintavételre és elvették a vezetői engedélyét. Az Orosházi Rendőrkapitányság a 38 éves orosházi férfi ellen ittas járművezetés és cserbenhagyás vétségek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

 

Forrás: MTI

További programok »

Kék hírek

Ittasan az édesapját ellátó mentősökre támadt a békéssámsoni férfi

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 29 éves büntetett előéletű békéssámsoni férfival szemben, aki ittas állapotban az édesapját ellátó mentősökre támadt.
2026. április 24. 09:33
FEL