Késsel rendezte a vitát

2016. március 22. 14:05 | Fekete Kata

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozott egy kondorosi férfi ellen, aki 2015. július 3-án 17 órakor Kondoroson többször megszúrta barátnője volt élettársát. A sértett súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Az emberölés bűntett kísérlet elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 64 éves Sz. Józsefet a rendőrség a történteket követően bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amelyet a Békés Megyei Főügyészség indítványára a Békéscsabai Járásbíróság 2015. július 6-án elrendelt.

A nyomozás adatai szerint Sz. József 2013 novemberében barátnőjét is bántalmazta, a nő akkor súlyosan megsérült. Emellett 2014-ben két alkalommal, amikor a nő nem akarta beengedni, erőszakkal ment be hozzá úgy, hogy betörte házának ajtaját.
 
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányág Vizsgálati Osztálya emberölés bűntett kísérlet, súlyos testi sértés bűntett és két rendbeli magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést a 64 éves kondorosi férfi ellen. A 2016. március 21-én lezárt nyomozás iratait a rendőrség továbbítja a Békés Megyei Főügyészségre. 

Forrás: Police.hu

FEL