Kedden mutatják be A bolondok grófját a Jókai Színházban - galériával

2024. március 26. 07:26 | Vincze Attila

Gyermek-ifjúsági előadásként, egy felvonásban állítják színpadra Jókai Mór: A bolondok grófja című vígjátékát a Békéscsabai Jókai Színházban. A Halasi Imre, Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész rendezésében létrejött darab mulatságos, romantikus dalamokkal teli.

Csodás birtok szinte ingyen – ki tudna ellenállni egy ilyen ajánlatnak? A történet főszereplője, Koromfi mesés birtokhoz jut, ahol azonban furcsa emberekkel találkozik. A darab címszerepében Czitor Attilát láthatják a nézők. 

– Egy városi fiú megvesz egy vidéki uradalmat cselédséggel, gazdatiszttel együtt, ráadásul egy grófkisasszony is ott él velük, majd kiderül, hogy valamiféleképp mindannyian bolondok, tehát mindenkinek van valami stikkje és ez sok bonyodalmat, illetve komikumot hordoz magában – emelte ki. 

A történetben Király M. Alexandra alakítja Iringa grófkisasszonyt, aki csak a darab végén szólal meg, addig egy gyerekkori trauma miatt csupán énekelve kommunikál a többiekkel.

– A karakteremben a fő kihívást az jelentette számomra, hogy a grófkisasszony nem beszél, csak dalokkal kommunikál, ezért ez egy kicsit nehézkes volt nekem, hogy úgy fejezzem ki magam, hogy közben nem szólalok meg, de mégis ott legyek a történésekben, reagáljak mindenre, de aztán a végén előadhattam az érzéseimet – részletezte. 

Az események végére kiderül, hogy a bolondériát inkább csak magukra öltötték az uradalom lakói azért, hogy a külvilág zűrzavarait elkerüljék és megpróbáljanak egyfajta béke szigetét teremteni maguknak.

– Igazából nem is bolondokról, a szó orvosi értelmében nem elmebetegekről van szó, hanem egyszerűen csak maguknak való emberekről, és természetesen mivel egy romantikus drámáról beszélünk, ezért a szerelem sem maradhat ki, sőt a zene sem. Romantikus dalok szerepelnek ugyanis a történetben és azok fűzik egy viszonylag egységes élménnyé össze a gyerekek számára – fogalmazott a színdarab rendezője Halasi Imre, Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész.

A Bolondok grófja című vígjátékot március 26-tól láthatják a gyerekek a Békéscsabai Jókai Színházban.

 

Galéria

További programok »

FEL