Katasztrófavédelem: minden eddiginél nagyobb területen irtják a szúnyogokat

2019. június 25. 06:16 | behir.hu

Minden eddiginél nagyobb területen, 471 településen és nyolc budapesti kerületben, összesen 130 ezer hektáron irtják a szúnyogokat a héten - tájékoztatta a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.

Mukics Dániel emlékeztetett: április 30-a óta 570 településen, összesen 251 ezer hektáron irtották a vérszívókat. A szúnyograjzás miatt a következő hetekben több településen és nagyobb területen lesz szúnyoggyérítés, mint eddig.

Hozzátette: országszerte rovarszakértők vizsgálják, hogy hol van a legtöbb a vérszívó, s a gyérítést azokra a településekre koncentrálják.

A tájékoztatás szerint a következő napokban újra irtanak a Szigetközben, Békés megyében, a fővárosban, a Csepel-szigeten, Komárom, Baja és Mohács térségében, valamint a Dunakanyarnál.

Beavatkozások kezdődnek Baranya, Somogy és Zala megyében, illetve az Ipoly mentén. A kiemelt turisztikai régiók közül a Fertő és a Tisza-tó településein védekeznek a szúnyogok ellen.

Ugyanakkor a Tiszán, a kérészek rajzása által érintett területen csak akkor kezdődik meg a permetezés, amikor ez már nem veszélyezteti a védett rovarokat - közölte.

Arról is beszámolt, hogy a viharos, esős időjárás miatt több településen is elmaradt a múlt héten a permetezés. Ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Dunaújváros térségében és Kecskeméten pótló kezelések lesznek. Továbbá Szegeden a kiemelt szúnyogártalom miatt rendkívüli beavatkozásra lehet számítani a napokban.

Az, hogy melyik településen mikor permeteznek, nyomon követhető a katasztrófavédelem weboldalán - közölte Mukics Dániel.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL