Karriernap megnevezéssel rendeztek pályaorientációs napot a 9-13. évfolyamos diákoknak a békéscsabai evangélikus gimnáziumban. Horcsákné Tóth Edit igazgatóhelyettes elmondta, fontos számukra, hogy az ebben az időszakban bizonytalan diákok számára segítséget és bátorítást tudjanak nyújtani.
– Igyekeztünk egyetemeket, főiskolákat hívni, de emellett szakképzési centrumokban is gondolkodtunk, mert van olyan, aki nem egyetemre fog tovább menni és szeretnénk nekik is valamiféle képet mutatni arról, milyen lehetőségeik vannak a felsőoktatáson kívül – fejtette ki az igazgatóhelyettes.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
A rendezvényen részt vettek a gimnázium korábbi tanulói is, akik saját tapasztalataikkal igyekeztek szélesíteni a gimnazisták látókörét. Frankó Nikolett sport coach és mentál trainer elmondta, hogy az iskolának köszönheti azt a sportszeretetet, amelyből kifolyólag jelenlegi szakmáját is műveli, és évezettel tevékenykedik benne.
– Amikor pályaválasztás előtt álltam, az utolsó gimnáziumi évben, akkor én is nagyon bizonytalan voltam, és a mostani szakmámhoz is kerülő utakon jutottam el. Fontosnak tartom, hogy ezt a bizonytalanságot, amit egyébként most is átélnek a diákok, egy kicsit a saját tapasztalataink megosztásával tudjuk csökkenteni – hangsúlyozta a gimnázium volt tanulója.
A pályaorientációs esemény számos diák számára nyújtott hasznos információkat, melyeket remélhetőleg bölcsen tudnak majd felhasználni.