Karbantartási szünet Gyulán a várban és az Almásy-kastélyban

2019. szeptember 9. 07:57 | behir.hu

Háromnapos karbantartási szünetet tartanak szeptember hónapban Gyulán az Almásy-kastélyban és a várban. Ebből adódóan szeptember 9-11. között a vár, szeptember 23-25. között pedig az Almásy-kastély nem fogad látogatókat.

A karbantartási munkákat az általános használatból adódó amortizáció indokolja. A mindennapokban a leghangsúlyosabb, hogy a látogatói élmény a fokozott igénybevétel mellett se csorbuljon, mindenki, bármely időszakban a legjobb tapasztalatokkal távozzon az adott kiállítóhelyről. Épp ezért az ütemezhető, illetve mindennapi karbantartási feladatokat az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. állandó munkatársai napi szinten el is végzik. Vannak azonban olyan jellegű komplex feladatok is, melyeket néhány óra vagy éppen egy nap alatt sem lehet megoldani, ezért is szükséges több napos karbantartási szünetet kijelölni.

A leállás időzítésével kapcsolatosan fontos szempont volt, hogy a Gyula két kiemelkedő turisztikai attrakciójának aktuális tennivalóit ne párhuzamosan, egy időpontban végezzék el, adott időpontban legalább az egyik kiállítóhely látogatható legyen.

A karbantartás napjai alatt a kiállítóterek mindenre kiterjedő, alapos takarítása, az interaktív eszközök, az installációk, a beléptető kapuk, a számítógépes és épületgépészeti rendszerek karbantartása, az informatikai rendszer pormentesítése, valamint a biztonsági mentések elvégzése zajlik. A tűzjelző- és riasztórendszer felülvizsgálata szintén ez alatt a három nap alatt történik meg.

A karbantartási munkákat a gyulai várban szeptember 9-11. között, az Almásy-kastélyban szeptember 23-25. között végzik. A kiállítóhelyeket üzemeltető nonprofit kft. vezetése a munkákat úgy időzítette, hogy azok egyik napja a heti szünnapra, hétfőre essen – ezzel is azt segítve, hogy minél kevesebb ideig legyenek elzárva a látogatók elől Gyula egyedülálló kiállítóhelyei.

Forrás: gyulakult.hu

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL