Négy hét szünet – A karbantartás ideje alatt is lesz felügyelet az ovikban

2021. május 30. 06:25 | Vári Bianka

A köznevelési törvény alapján Békéscsaba önkormányzata is kialakította a nyári karbantartási szünet rendjét. Tavaly a koronavírus járvány miatt rövidebb időre zárták be az óvodákat nyáron, az intézmények azonban – a korábbi évekhez hasonlóan – ismét nem fogadják a gyerekeket négy hétig. A városi intézmények erre az időszakra is biztosítanak gyermekfelügyeletet.

Még tart a nevelési év, hamarosan azonban elkezdődik a nyár, ezzel együtt megkezdődnek a nyári karbantartási munkák. A Mackó-Kuckó Óvoda vezetője elmondta, hogy ez alatt az idő alatt végzik el azokat a feladatokat, amelyeket nem tudnak kivitelezni olyankor, amikor a gyermekek a házban vannak.

– Külső-belső festési munkálatokat végzünk, van egy-két felújítási teendőnk, illetve a bútorainkat szeretnénk kicsit rendbe hozni. Ilyen munkák állnak előttünk a nyáron – tájékoztatott Botta-Dukátné Orczifalvi Éva.

Békéscsaba önkormányzata 18 telephelyen működtet óvodákat, melyek idén a járványhullám ideje alatt is folyamatosan biztosítottak ügyeletet. Így nem tudták elvégezni azokat a feladatokat, amelyeket a tavalyi, tavaszi bezárás közben igen – fogalmazott Varga Tamás alpolgármester. Hozzátette: most folytatódik a korábbi évek hagyománya és telephelyenként négy hetes szünetet tartanak nyáron.

– Folyamatosan biztosítva van a felügyelet, területenként mindig vannak nyitva tartó óvodák, az ezt rögzítő menetrendet az egyes intézményekben megtalálhatják a szülők. Olyan nem fordulhat elő, hogy a gyermeket ne tudja elhelyezni a szülő – szögezte le az alpolgármester.

Azt is hozzátette, hogy a gondozók a nevelési év közben nem tudják kivenni szabadságukat, így azt a szünet idejére időzítik.

További programok »

FEL