Kádár Ferkó: Mit ér a férfi bajusz nélkül?

Noha Kádár Ferkó nem a Movember miatt viseli büszkén arca ékét, de ha én a hazai kampány felelőse lennék, mindenképp „megvenném” az arcát. És nem is a legendás fotószínháza kiegészítőjeként növesztett kackiás bajszot, hanem még gyermekkorában, a körösladányi példaképeit látva – többek között a dédnagyapját – határozta el, ha egyszer megnő, neki is olyan lesz.

Erről beszélgettünk egy kicsit; ismeretségünk uszkve 32 esztendős, így tegeződtünk, mint siheder korunkban.

– Azért sokáig vártál.

– Sokáig. Csak 16 éve van pödört bajszom.

– Az ember utál beretválkozni. Nem a lustaságból hagytad meg?

– Nem, mert egy pödört bajusszal sokkal több gond van.

– Az ágy végéhez kifeszített damillal alszol az éjjel?

– Ma már nem kell bajuszkötőt használnunk. A bajuszwax segítségével sokkal könnyebb. Egyébként a nagy háborúban, a gázálarc vetett végett a daliás magyar bajusznak. Akkoriban még nem sokat ért a férfi bajusz nélkül.

– Mit szóltak annak idején a közvetlen hozzátartozóid?

– A feleségem, Manni támogatta… noha eleinte sokan beszólogattak, hogy „Mi van, Bajusz Matyi?”, de a legtöbb embernek tetszett. Arra azonban büszke vagyok, hogy 16 éve még nem volt divat.

***

Ferkóval először '88-ban, a bakuczi építőtáborban találkoztam, együtt gyűrtük a kukoricacímert és a 40 fokot. A jó 300 fős táborban se perc alatt szembeötlött a kicsattanó életkedve és a hihetetlen, földöntúli üzenettel vibráló kék szeme – amely nem éppen a mindennapok gyermekére utalt.

Öt év múlva már Orosházán voltunk katonák. Ferkó a szabadideje nagyrészét édes hármasban töltötte a kottaállványával és a citerájával. Az előbbi miatt a társaink szimplán csak Kottásnak hívták, én meg nagyképűen, hogy csavarjak egyet a kiváló kreativitáson: Scottynak szólítottam. Rajta abszolút nem fogott ki az egy év értelmetlen kalitkaidő: feneketlen vitalitással sajnálta le a mindennapokat. Ennek következtében a lehető legjobb emberek kerültek köré, és ő is közéjük.

Galéria

A leszerelést követően a békéscsabai (kis) Ofotértben kapott állást. Általa idővel átjáróházzá vált az üzlet. Számos fotográfus kereste fel, mert egy jó kedélyű, megbízható laboránst ismertek meg benne. Ő pedig akitől csak tudott, csente a szakmai fogásokat. S mint született individuum hamar rájött, hogy lépnie kell, s így előbb-utóbb ő is a nyakába akasztott egy gépet, s elkezdett szárnyalni.

Az első komolyabb fotóit honnan máshonnan, mint egy sárkányrepülőről készítette két kedves településéről: Tiszadadáról (ahonnan Manni, a felesége származik), és a szülővárosáról: Körösladányról. A kópiákat először kiállításokon mutatta be, s a nagy sikernek köszönhetően képeslap formátumban is forgalomba hozta őket.

A többi már történelem…