A nők is tehetnek azért, hogy a férfiak időben orvoshoz forduljanak

2018. november 19. 06:47 | behir.hu

Van olyan helyzet, amikor az erősebb nem képviselőinek is inába száll a bátorsága. Például, ha prosztatavizsgálatról van szó. Pedig a szűrővizsgálatok akár életet is menthetnek, ezért nem akkor kell orvoshoz fordulni, amikor már baj van – hangzott el az M1 Család18 adásában.

Az európai urológustársadalom rendszeresen, évente általában meg szokta az európai férfi közösséget szólítani ebben a témában. Az intelligensebbek egyébként a hölgyeket – fogalmazott Prof. Dr. Papp György, az Állami Egészségügyi Központ (HM AEK) Urológiai Osztályának vezetője a műsorban.

Kalotay Gábor ügyel az egészségére, rendszeresen jár szűrővizsgálatra. Évekig minden rendben is volt, leszámítva a korának megfelelő enyhe prosztatanagyobbodást.

„Az egyik alkalommal, amikor elmentem, az orvos azt mondta, hogy hát ez egy kicsit több már ennél és javasolja, hogy készítsünk egy PSA vizsgálatot” – mondta Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke.

A vérvizsgálatból kiderült, hogy a PSA, azaz a prosztata specifikus antigén a normálisnál jóval magasabb értékben van jelen. Ilyen esetben nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni, viszont egyéb vizsgálatokra is szükség van.

 

Visszaállítható a tünetmentes állapot

 

Ha időben felfedezik ezt a betegséget, akkor ma már szinte teljes remissziót – azaz nyugalmi, tünetmentes állapotot – lehet elérni.

Kalotay Gábornál prosztatarákot diagnosztizáltak, de szerencsére időben kiderült a baj, így műtét nélkül, sugár-, majd hormonkezeléssel sikerült visszaszorítani – hangzott el az adásban.

Hány ember nem éli ezt meg, mert elfecsérelte az energiáját és azt mondta, hogy én vagyok a teremtés koronája, velem nem történhet semmi? – tette fel a kérdést Kalotay Gábor.

Nem feltétlenül azért tesznek így, mert nem érdekli őket az egészségük, hanem azért, mert úgy gondolják, hogy orvoshoz járni férfiatlan dolog, és egyébként is ők mindent kibírnak. A szakember szerint a téves gondolkozásmódnak szocializációs okai vannak.

 

„Ne sírj, katonadolog” 

 

Egy kisfiú, ha elesik a játszótéren és lehorzsolja a bőrét, fáj a térde, vérzik, akkor az anyuka persze odaszalad, mert „anyukából van” és aggódik – mondta Árvai Nóra, pszichológus. Hozzátette: ilyenkor azonban a kisfiúkat nem dédelgetik az anyukák, mint egy kislányt, nem rohannak azonnal ragtapaszért, néhány biztató szóval elintézik a dolgot. Ne sírj, kisfiam, katonadolog. Ugyan már, kicsit fáj. Így a majdani férfiak megkapják azt az üzenetet, hogy a férfinak erősnek kell lenni, és ha esetleg még fáj is, azt se szabad kimutatni – mondta a pszichológus.

Márpedig egy vérbeli macsó is sebezhető, ezért az urológiai vizsgálattól sem szabad ódzkodni.

 

A betegség sokszor genetikailag kódolt

 

Azt vettük észre, hogy ha egy PSA-szűrés során pozitív az eredmény, akkor egy férfit sokkal jobban rá lehet bírni arra, hogy elmenjen urológushoz és nézesse magát meg teljeskörűen  – fejtette ki Honti Dániel, a Movember Magyarország Egyesülete alapítója.

A prosztatarák minden negyedik férfiban genetikailag kódolt. Ez persze nem jelenti azt, hogy elő is jön, ám a szűrővizsgálatokat nem szabad elhanyagolni. Minden sikeres férfi mögött ott áll egy okos nő, aki mindenben támogatja párját.

 

Női praktikák a férfiak érdekében

 

Ilyen esetben a női praktika is bevethető. Nem a férfioldalt kell hangsúlyozni, hanem az aggódó, női érzelmeket.

Forrás: M1, hirado.hu

 

További programok »

FEL