Júliusban indul a Gyulai Várszínház 57. évada

2020. június 2. 16:52 | behir.hu

Hamarosan bejelentik a programok pontos időpontját is.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten jelentette be, hogy a szabadtéri játszóhelyeken – az aktuális járványügyi szabályok betartásával – megtarthatók a szabadtéri előadások, így a Gyulai Várszínház várszínpadán és tószínpadán is, eszerint az 57. évadot július 3. és augusztus 29. között tartják meg.

Közleményükben kifejtik: bíznak benne, hogy a jelenlegi szabályozásokon még tovább enyhítenek. A szervezők a napokban egyeztetnek még partnereikkel és meghirdetik többek közt a négy bemutatóval Shakespeare-előadásokkal, Erdélyi Héttel, Népzenei és Világzenei Fesztivállal, Jazz Fesztivállal, Márai Sándor Napokkal, történelmi előadásokkal, musicalekkel, operettekkel, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt szóló, hagyományosabb jellegű, de színházi ínyenceknek is kedvére való előadásokkal operáló évadot.

További programok »

Gyula

Kiütéses sikerrel lépett a bajnokság élére a gyulai focicsapat

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Sándorfalvi SK együttesét látta vendégül az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A fürdővárosi gárda ellentmondást nem tűrve söpörte be második sikerét, amellyel a liga élére is állt.
2026. augusztus 10. 18:03
FEL