Július 5-től lehet újra pályázni elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére

2021. július 4. 12:13 | behir.hu

Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a nyolcadik fordulója nyílik meg július 5. és 9. között, a kormány eddig több mint 4,8 ezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá csaknem 522 millió forinttal – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap.

Schanda Tamást idézve azt írták: a kormánynak a teremtett világ védelme nemcsak egy jelszó, hanem valódi küldetés, ezért is alkották meg és hajtják végre a klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelynek fontos része a közlekedés zöldítése. A tiszta Magyarországért egyebek mellett a környezetkímélő járművek megvásárlásában is támogatják a magyar embereket.

Az egymilliárd forintos keretösszegű pályázat következő szakasza július 5-én, reggel 8 órakor nyílik meg. A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpároknál pedig legfeljebb 150 ezer forint.

A pályázat részleteiről az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján (ifka.hu) érhető el bővebb tájékoztatás.

A dokumentumokat ebben a fordulóban július 9-én éjfélig lehet benyújtani – olvasható a közleményben.

 

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL