Jót tenni jó – informatikai adományok jutnak el gyerekekhez

2020. április 8. 19:52 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Szinte a digitális oktatás bejelentésével egy időben országosan, így Békés megyében is elindultak azok az adománygyűjtő akciók, amelyekkel megfelelő informatikai eszközöket igyekeznek biztosítani a diákoknak. Békéscsabán egy informatikai eszközöket forgalmazó cég több kezdeményezést is összefog, minden nap érkeznek hozzájuk lakossági, önkormányzati és céges felajánlások.

Folyamatosan tesztelik a jótékonysági célra átadott számítógépeket a TopLaptop Kft. telehelyén, azért, hogy megfelelő eszközöket biztosítsanak a diákoknak a digitális távoktatáshoz.

A Jaminában működő cégtől egy család szeretett volna a három gyermekük oktatásához megfelelő használt számítógépet venni, de a járvány miatt kialakult helyzetben végül nem engedhették meg maguknak ezt a beruházást. Ekkor a cég ügyvezetője egy, az irodájukban már nem használt számítógépet ajándékozott a családnak. Így született meg az akció ötlete, amelyhez azóta már sokan csatlakoztak. Párzsa László elmondta: ez éppen azon a napon történt, amikor barátja, Mucsi Balázs elindította a saját kezdeményezését szülővárosában, amelyről mi is beszámoltunk.  Hozzátette: nagyon megfogta, hogy a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója úgy fogalmazott: „gondolkodj globálisan, tégy lokálisan!”, ezt a hozzáállást követi saját cége is.

– A BNI békéscsabai csoportja, a Csabai Csípős csoportunk is jelentkezett, hogy beszállna egy ilyen jellegű projektbe, csak találjuk ki mit kellene tenni. Nekik köszönhetően 20 új eszközt szereztünk be. De a lakosság részéről is jöttek a megkeresések, sokan hozták be régi, már nem használt számítógépüket azért, hogy átvizsgálás és felújítás után odaadományozzuk azokat a rászoruló családoknak. Emellett vállalkozói körből közvetlen ismerőseim is kerestek, akik nagyon szívesen vásárolnak gépeket olyan gyerekeknek, akiknek szükségük van rá a tanuláshoz – tájékoztatott Párzsa László.

A TopLaptop Kft. ügyvezetője hozzátette: március elején igyekeztek felmérni az igényeket, amelyben a békéscsabai Kollabor Természettudományos Élményközpont munkatársai is segítettek, mivel számos oktatási intézménnyel vannak kapcsolatban a megyében. Mint mondta: a legtöbb esetben nem a rászoruló családok keresik meg őket az akció kapcsán, hanem az intézmények, illetve a pedagógusok kérnek egy-egy családnak segítséget a távoktatáshoz.

Eddig több mint 30 új eszközt ajánlottak fel, elsősorban vállalkozások, de nagyon sok használt számítógépet is leadtak a cégnél, amelyeket átvizsgálnak, és ha szükséges felújítanak. Amikor elkészül egy megfelelően működő gép, akkor az előzetes felmérések és igények alapján házhoz szállítják. A szakemberek össze is szerelik és beüzemelik a felajánlott eszközt a család lakásában. A cég munkatársai, ha szükséges, röviden elmagyarázzák akár a szoftverek működését is, hogy a gyermekek minél könnyebben boldoguljanak a távoktatásban.

 

A szerdán átadott számítógép Tóthné Szabó Enikő két általános iskolás gyermekének segít az online tanulásban Fotó: Kugyelka Attila

A szerdán átadott számítógép Tóthné Szabó Enikő két általános iskolás gyermekének segít az online tanulásban Fotó: Kugyelka Attila

 

Szerdán is elkészült egy számítógép, amelynek egy elsős kislány és egy ötödikes fiú veszi majd hasznát a következő hetekben. A szerdán átadott eszközök többek között a békéscsabai önkormányzat felajánlásából kerültek ki.

 

A békéscsabai önkormányzat 21 számítógépet és 21 monitort ajánlott fel a kezdeményezéshez Fotó forrás: facebook.com/szarvas.peter.bcs / Varga Marianna

A békéscsabai önkormányzat 21 számítógépet és 21 monitort ajánlott fel a kezdeményezéshez Fotó forrás: facebook.com/szarvas.peter.bcs / Varga Marianna

 

– Jelenleg 11 ezer diák, 6600 általános-, és 4400 középiskolás él Békéscsabán. Egész biztos vagyok benne, hogy nem mindenki rendelkezett otthon megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy kezdettől fogva részt vegyen a digitális oktatásban. Úgyhogy ezen segített a békéscsabai önkormányzat is 21 számítógépes konfigurációval, de úgy tudom, hogy máshonnan is érkeztek felajánlások. A TopLaptop cég a gépeket rendbe szedi és kiszállítja a hozzá igénnyel bejelentkező, nehéz sorsú családokhoz – emelte ki Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

Az Orosházi úton található informatikai cég továbbra is várja a felajánlásokat. Az eddig beérkezett eszközökkel, körülbelül 65 családnak tudnak segíteni.

 

Galéria

További programok »

FEL