Jó évet zárhat idén a békéscsabai Bonduelle gyár

2017. szeptember 23. 13:58 | behir.hu

Jó szezont zárhat idén a fagyasztott és konzerv zöldségeket gyártó békéscsabai Bonduelle gyár: idén előreláthatólag 52-54 ezer tonna csemegekukoricát dolgoznak fel, amivel várhatóan az elmúlt 10 év egyik legnagyobb termelési terve teljesül - nyilatkozta Méhész András igazgató pénteken az MTI-nek.

Elmondta, a kiskereskedelmi eladások 3-4 százalékkal nőnek Nyugat-Európában és Magyarországon is, a nagyeladók (diszkontok és hipermarketek) is évente 3-4 százalékkal bővülnek, ezt az ütemet pedig a termelésnek is követnie kell.

A békéscsabai gyár Békés megyéből mintegy 3000 hektárról vásárol fel csemegekukoricát, emellett Hajdú-Biharból és Csongrádból - a gyár 100 kilométeres körzetéből - körülbelül 1500 hektárról.

Egy évre kötnek szerződést ötven gazdával, a felvásárlási árakat év végén előre rögzítik. A 20 hektáron elterülő, mintegy 40 ezer négyzetméteres békéscsabai gyárban évente mintegy 150 millió, félkilós kiszerelésű konzervet gyártanak, 50 fajta, különböző receptúra alapján készülő késztermékük van. Az üzemnek két fő terméke a félkilós kiszerelésű zöldborsó-, valamint a csemegekukorica-konzerv.

A hazai piacon a gyártott mennyiség 2-3 százalékát értékesítik, 97-98 százaléka az exportpiacokra, főként Franciaországba, Lengyelországba és Németországba kerül.

A békéscsabai gyárban százhuszonöten dolgoznak, szezonban további 180 embert foglalkoztatnak. A beszállítókkal együtt közel 1500 embernek adnak munkát - mondta a gyárigazgató.

A vállalatnak Magyarországon a békési megyeszékhely mellett Nagykőrösön és Nyírszőlősön vannak még egységei. A Bonduelle Central Europe Kft. a 2016-os üzleti évben 42,5 milliárd forintos árbevételt ért el, nyeresége 1,5 milliárd forint körül alakult. Az árbevétel körülbelül 40 százaléka keletkezik Békéscsabán.

Békéscsabán 1962-ben alapították meg a konzervgyárat, amely - többszöri tulajdonosváltások után - 2003 januárja óta a Bonduelle-csoport tagja.

Az 1853-as francia alapítású családi vállalkozás több mint 25 éve van jelen Magyarországon, és mintegy 1000 embert foglalkoztat az országban található három gyárban és egy budapesti irodában.

A nemzetközi Bonduelle csoportnak 57 gyára van, 128 000 hektáron termesztett zöldségeit száz országban értékesítik különböző márkanevek alatt.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL