Jó egészségnek örvend Lara, Békés megye első idei babája

2023. január 2. 13:11 | Szabó Judit

Január elsején, reggel 6 óra 51 perckor született a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórházában a megye első babája. A kislány a Szilágyi Lara nevet kapta. A behir.hu stábja a kórház szülészeti osztályán az édesanyával is beszélhetett.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szilágyi Lara, volt az első Békés megyei baba, az új év első napján. Ő a család első gyermeke, aki császármetszéssel látta meg a napvilágot, 3140 grammal és 48 centiméterrel született. Édesanyja elmondta, hogy Törökszentmiklósról érkeztek a tagkórházba. Hozzátette, hogy nagyon várták a kis Lara érkezését.

– Január elsején született, nagyon boldogok vagyunk. Nagyon vártuk a kicsit, apuka is meglepődött, hogy pont újév napján jött világra. Egészséges, nagyon szép kisbaba lett – mondta el Bencze Vanda a kislány édesanyja. 

 

Fotó: behir.hu

 

A békéscsabai szülészeti-nőgyógyászati osztály főnővére elmondta, hogy mindig nagy izgalommal követik nyomon a környező szülészetek híreit is az új év első születéséről. 

– Nagy öröm számunkra, hogy az idei esztendőben nálunk születhetett az első kisbaba, egy egészséges várandósság után, anyukája és a családja örömére. A tavalyi esztendő is sikeresnek mondható, hiszen osztályunkon 949 kisbaba született, és ennek nagyon nagyon örülünk – fejtette ki Tóth Szilvia. 

 

Fotó: behir.hu

 

A megyében, a  2023-as esztendő második babája Orosházán született meg. A Dr. László Elek Kórházban január 1-jén 7 óra 46 perckor 3550 grammal és 51 centivel született meg Muzsla Gréta, aki édesanyjához hasonlóan jó egészségnek örvend.

Január elsején a gyulai Pándy Kálmán tagkórházban ikerbabák érkeztek, Kozma Attila és testvére, Dániel 17 óra 6 perckor és 17 óra 8 perckor látták meg a napvilágot 1650 és 1480 grammal. Bár császármetszéssel, koraszülöttként születtek, a körülményekhez képest jól vannak. A két kisfiú egy békési család első két gyermeke.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL