Magyarországon az álarcos alakoskodás és tuskóhúzás mellett a néphagyományok alapján Cibere vajda és Konc király harca is a szokások közé tartozott. Erről bővebben az előadó, Nagy-Laczkó Balázs muzeológus kifejtette: ősi motívumok ezek, amikor a jó a rosszal, a fény a sötétséggel, az egyre jobban elerőtlenedő tél a közelgő tavasszal vív harcot.
A cibere mint fogalom étel savanyításra használatos ecetes lét jelöl, ami a paraszti családok étkezési szokásinak sajátossága volt. Cibere levest a nélkülöző, ínségtől szenvedő szegény emberek fogyasztottak leginkább, akiknek a télire felhalmozott készletei már erősen megcsappantak. Cibere vajda farsang táján tehát a rossz erők megtestesítője, Konc király pedig a mulatság, az érkező szebb napok alakja, párharcuk pedig népi hagyománnyá nemesedett az évszázadok alatt.
– Valószínű, hogy az ókori Róma utcáin sétálva Mithras istenségnek öltözött kisfiúkat láttunk volna, sem a kora középkor V. századában; ugyanígy, ha egy jászsági magyar jobbágy család a XV. században Szent Györgynek öltöztethette csemetéit, nem lett volna abban sem semmi különös. Ma Pókember jelmezben ugra-bugrálnak a Lencsési lakótelep ovisai, hiszen ez a mai norma. A farsangi maskarák hősi alakokat testesítenek meg, minden korban, minden kultúrában. Valahol ez adja vissza a legjobban a farsangi ünnepkör lényegét. Az évezredes hagyományok alakjai változnak, de a szokások tovább élnek és ebben ez a szép, ez az emberi – tette hozzá az előadó.
