Jelentős agrártámogatások érkeztek Békés megyébe

2021. június 2. 15:00 | D. Nagy Bence

Több mint 21 milliárd forintos támogatást nyert el fejlesztésre 32 Békés megyei gazda. Az Állattartó Telepek Korszerűsítésére kiírt pályázat támogatói okiratainak átadását a Kondorosi Csárdában tartották meg Nagy István agrárminiszter jelenlétében.

 

Ahogyan azt a behir.hu-n már megírtuk, kedden Kondorosra látogatott Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat Békés megyei támogatói okiratait adta át a Kondorosi Csárdában.

– Nagy öröm, hogy a békés megyei agrárvállalkozók is a korszerűsítésben látják a jövőt, így gyakorlatilag biztosítva van, hogy ebben a térségben az elkövetkező időszakban olyan mértékű fejlesztések valósulnak meg mely az itt élők versenyképességét tudja növelni. Emellett azt is elmondhatjuk, hogy minden egyes vidéki ember, éljen bárhol, nyertese lesz az elkövetkező időszaknak – fogalmazott az agrárminiszter.

Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője az elődök által átadott magas szintű agrárkultúrát méltatta.

– Nagy ajándék, hogy kiváló minőségű, közel 500 ezer hektárnyi földön gazdálkodhatunk, amely alkalmas arra is, hogy az ide érkező több tízmilliárd forintos nagyságrendű forrást jól használhassuk – emelte ki a képviselő.

Az eseményen dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatóságának elnöke is felszólalt.

– Van értelme gazdálkodni és beruházni, hiszen Békés megye és hazánk jövőjét az agrárium jelenti. Magyarország ugyanis agrárország – hangsúlyozta az elnök. Hozzátette: aratunk, vetünk, fejlesztünk, mert nincs az a vírus, amely a hazai gazdatársadalmat megállíthatná.

A Vidékfejlesztési programban Békésben eddig 758 beruházási pályázatot támogattak 52 milliárd forint összegben.

 

 

További programok »

FEL